No. 04. Chapter: Awaked devils

Sziasztok!
Végre, ezúttal időben. Amúgy kinek hogy telik a suliidény? Voltatok gólyabálon, vagy valami hasonló eseményen? Én igen, és sikeresen megfáztam.
Na, elég a dumából, jöjjön a fejezet! (Vigyázat, Chuck és Blair újra összeállnak! ;D)

'Chapter

Blair Waldorf, akár egy gyerek, úgy lógatta a lábait a sötétszín pultról lefelé. Chuck pultjáról. A cipői sarkai néha-néha nekikoccantak a kemény burkolatnak, ami kifejezetten idegesítőnek hatott az egyébként is feszült csendben. B a karjain támaszkodva hátradőlt a sötét kőfelületen. Lassan fújta ki a levegőjét.

 -  Azon enni szoktam – szólt Chuck mögülle. Éppen egy új, még bontatlan Jack Daniel’s-es üveget keresett, hogy enyhítse szomját.

Blair ingerülten kapta hátra a fejét. Chuck csak játszik vele, jól tudta. Halotta, ahogy az italt kitölti magának a férfi, ami valamiféle csobogó hanggal járt. Gyorsan lenyugtatta magát, majd élesen, de nem dühösen vágott vissza a férfinek, éppen csak úgy, hogy Chuck tisztában legyen azzal, hogy jelenleg ő a domináns fél, a nősténytigris-hibrid.

-          Régen pedig ezen szexeltünk. – Chuck visszaköpte az italát poharába. Nem számított ilyesfajta válaszra, miközben B egy másik pasival randizgatott.

-          Mondd csak, miért is jöttél el a randiról hercegeddel? Nem te akarsz lenni Miss Tökély? – A Bass eléggé megnyomta a „herceg” szót, amire Blair is felfigyelt. A szemöldökét megemelte, majd magában megállapította, Chuck Bass bizony féltékeny. Nagyon.

-          Hogy ki vagyok, és ki akarok lenni, az két különböző dolog, Bass. És nem randevú volt, hanem csak egy interjú. – A fejét hátradöntve, a szemeit lehunyva fordította az arcát a plafon felé, és élvezte a kellemes félhomályt, ami ráborult a lakosztályra, hála a félig kiégett lámpáknak. Megpróbálta kizárni a tényt, hogy Chuck itt van, mielőtt rávetné magát. Hiszen, a találkozó előtt még beugrott a hotelükbe, hogy legalább valami szexi és izgató cucc is legyen rajta, holott ő maga csak beszélgetni akart, a tudatalattija mégis mást tervezgetett. Azonban nem számított arra, hogy a Bass ennyire be fog rágni egy interjú miatt, amin adta a hülye libát, és csak vigyorgott. Egy kis flört meg nem ártott senkinek.

-          Akkor ezt mivel magyarázod, ha az elmondásod szerint, az nem randevú volt? – kérdezte Chuck. A hangja nagyon mély volt, szinte már hörgő, és Blair tudta, hogy az soha nem jelent jót. Hallotta a motoszkálást körülötte, így fél szemmel felsandított a férfire, aki valami képtelenül rózsaszín dobozt vett elő a széfjéből. Nevetséges volt ennyi sok pinkkel a kezében látni a nagy Chuck Basst. Ez határozottan nem az ő színe.

Aztán Blair nagyot nézett, mikor a férfi a kezébe nyomta az undorító csomagolású ajándékát. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy hozzávágja, gyűlölte a rózsaszínt, csak bazsarózsában volt szép.

-          Engedelmedre, Waldorf! – Chuck arcára a keserű mosolya telepedett, a szemei még a szokásosnál is húzottabbak voltak. Nem is látszott az íriszeinek az a barnás árnyalata.

Blair felült a pulton, majd bizonytalanul kezdte el bontogatni a csomagot. Benne egy fél pár cipő volt. Az a magassarkú, amit már egy hete keresett, de sehol nem találta.

-          Ah, köszönöm! De ez a csomagolás nem kellett volna hozzá, elég lett volna, ha egyszerűen a kezembe nyomod. Biztos akkor felej… - Blair nem bírta befejezni a lelkes ömlengését, mert a Bass közbeszólt.

-          Kutass még egy kicsit abban a dobozkában – tanácsolta gúnyosan.

Chuck sértett volt, eleinte nem is akarta odaadni Blairnek a ’hercege’ küldeményét, de a nő rákényszerítette erre a lépésre. Hogy lehet valaki ennyire feledékeny? A cipőt még ő vette neki, és Blair képes volt egy másik férfinak odaadni, hogy ennek a segítségével találja meg őt New Yorkban. És a Waldorf, mint valami amnéziás, elkezdi köszöngetni, hogy ezer éve keresi ezt a cipellőjét. Annyi biztos, hogy nem volt túl nehéz ráakadnia, hiszen a kezeibe nyomták, hála a mindenben tökéletes Csigaevőnek. Van még mit fejlődnie udvarlás terén annak a szánalmas hercegnek. Az arcára egy gúnytól tocsogó vigyor telepedett.

Blair bizonytalanul emelte ki a feltépett borítékot a dobozkából. A sólyom és a korona… a Grimaldi-család! Blair egy pillanatra lélegezni is elfelejtett. Szóval erről beszélt neki Louis, és nem combfixet küldött. Megkönnyebbült egy pillanatra, de csak addig, amíg el nem kezdte olvasni a levelet.

A férfi látta, hogyan csillognak B szemei olvasás közben. Pedig neki a gyomra fordult fel a mű-szerelmes, erőltetett és hazug szavaktól. Egy nőt könnyű megtéveszteni, legyen az bármilyen körmönfont vagy ravasz, a királysarj-imidzsnek egyik sem tud ellenállni. Jól tudta, hogy ez csak egy színjáték része a Csigaevő oldaláról, ha tényleg udvarolna, nem ilyen ostoba nyáladzást küldene el Blairnek. Bár nevetséges, de azzal biztatta magát, hogy az egész csak egy rossz vicc, és Blair újra mellette lesz. Legalábbis remélte.

Hosszú és nehéz percek múlva Blair szólalt meg először.

-          Nos, köszönöm, hogy nem titkoltad el – tette félre a cipőt. A levet összegyűrte, és megpróbált kosarat dobni vele a kukára. Soha nem volt jó egy sportban sem igazán, így a zsákolás mellé ment, mire elhúzta a száját. Chuck látszólag leengedett, már nem volt olyan feszült, mint a találkozójuk legelején. És Blair tudta, hogy mivel tehette volna még felszabadultabbá a férfit.

Felvette a csábító-mosolyát, a lábait pedig eléggé feltűnően keresztbetette, és hagyta, hogy az ezüst anyag felcsusszanjon, így láthatóvá téve a szürke, csipkés kiegészítője. A férfi szemei természetesen egyből odatapadtak. Queen B érezte az égető, elismerő, mégis izgató pillantást, ami megperzselte a bőrét, és kirázta tőle még a hideg is. Chuck mindig így nézett rá, ha valami hasonló szépséget viselt. A férfi még egyet kortyolt az italából, majd hangos koppanással lerakta a poharát a dohányzóasztalra.

-          Látom, komolyan átgondoltad a terveidet – szólt közömbösen, az egyik kezét pedig a zsebébe dugta.

-          Mégis mit reméltél? – kérdezte buja hangon a nő, miközben óvatosan félresöpörte a haját a jobb oldaláról.

-          Kicsit átlátszó vagy, Blair – nyújtotta el a lány nevét Chuck, úgy ahogyan mindig szokta, ha valami izgalmas dologra készülnek, legyen az akár cselszövés, tervelés, vagy testi élvezet.

Lassan sétált a lány felé, aki minden mozdulatát figyelte a csokoládébarna szemeivel.

-          Tudom, hogy akarsz – kacérkodott.

 A Bass átölelte a lány darázsderekát, majd a nyakát kezdte el csókolgatni. Blair tudta, hogy ezért már most megérte annyit robotolnia a szerkesztőségnél.

Alig tíz perc múlva Blair panaszos hangja hallatszott a csendes lakosztályban.

-          Nem hiszem el, hogy elutasítottad a szexet. Velem?

-          Amíg más pasikkal találkozgatsz, nem kapsz annyit, amennyi kéne – szólt vissza a férfi, miközben begombolta a csak félig szétnyílt ingjét.

-          Megmondtam, hogy az csak egy interjú volt – mormogta vissza válaszul a lány.

-          Nem kell olyan „hercegekkel” interjúznod, akik az én lakosztályomra küldik a hódolatuk jelképeit – érkezett a frappáns válasz. – Nem Little J-t akartuk tönkretenni valami ördögi tervvel, amúgy? – vonta fel a szemöldökét Chuck, majd azzal a lendülettel ki is fordult a hálószobából.

-          De – duzzogta Blair.

Blair képtelen volt ezt megérteni. Már az ágyban voltak, rajta csak az alsóneműje feszített, míg Chuckon még az a nevetséges lila zokni is rajta volt, ahogy a nadrágja és az ingje is, a bokszeréről már nem is beszélve. Erre ez az öntelt hólyag Bass félbeszakítja az akciót! Pedig már éppen elérte, hogy Chuck is vágyjon rá! Legalább annyira, mint amennyire neki van szüksége rá. Kellett volna neki egy kis lazítás, kikapcsolni végre a munkájából. De nem teheti meg, mert találkozott egy hódolójával, akit eddig maximum négyszer láthatott életében. Persze, idefelé jövet eszébe jutottak azok a napok, amit Louis-val töltött, de jobban érezte magát jelenleg a szenvedély tüzében, tudomást sem véve a Grimaldi-örökösről.

Chuckkal kapcsolatban pedig, már csak újra fel kell lobbantani azt az élő és mesterien forró tüzet, és néha egy ilyen esethez egy villámcsapás a legtökéletesebb. Egy elektromossággal teli, váratlan villám. És egy kiszámíthatatlan helyzet – legalábbis átlagemberek számára kiszámíthatatlan. És egy ilyet könnyen is bele tudna csempészni a Jenny elleni terveikbe!

A mosoly kiszélesedett Blair vörös ajkain – már tudta, hogy mi az, ami Kicsi Jennynek a legjobban árthat. Egyetlen szó. Férfiak.

Az ágyból kikelve nem fáradt az öltözködéssel, csupán a cipőit vette fel, majd így indult Chuck után a nappaliba. A vigyora kiszélesedett, amint meglátta az ismét vedelő Chuckot, a kócos haját, amit ő borzolt össze a heves csókcsatájuk közben, valamint a nyakára kenődött vörös rúzsnyomokat. Ez csak még vonzóbbá tette számára a férfit.

-          Van egy ötletem Jenny ellen – szólalt meg az ajtófélfának dőlve.

-          Nekem is, és nem is csak egy – vigyorgott vissza rá a Bass. – Nos, hölgyeké az elsőbbség – intett oda neki, ezzel is felajánlva a maga melletti helyet a vörös kanapén. Blair boldogan foglalt helyet, majd elkezdte ecsetelni az ötletét a tipikus cselszövő-hangján.

Nathaniel Serenához jött, és először a Waldorf hotelban kereste, de Dorota tájékoztatta, hogy Miss Serena visszaköltözött a Palace-ba, mert képtelen volt elviselni Blair munkamániáját maga körül. Nate ezt meg is érette, tudta, hogyan viselkedik a Waldorf, ha valamit el akar érni.

Így a következő útja a Palace-ba vezetett, ahol benyitva Serena egykori szobájába, nem kis meglepetéssel találta szembe magát.

Jennifer Humphrey, az eredeti, hús-vér kiadásban.

Fél perc kínos jobbra-balra nézegetés, és egymás tekintetének kerülése után Jenny szólalt meg először.

-          Nem tudom, hogy mit mondhatnék – nyögte. Kínosan félrenézett, csak a beszéde pillanatában fordította a tekintetét a férfira. Az arca egy kicsikét kipirult az Archibald látványára, amit Nate nagyon könnyedén kiszúrt, mivel elég ritka volt Jennynek ez a reakciója. Viszont tetszett neki ez az ártatlan reagálás, és ha nem tudta volna, hogy a lány már elvesztette a szüzességet, és a gót stílusúak táborát gyarapítja, ugyanannak a tizennégy éves, álmodozó divattervezőnek nézte volna, mint egykoron.

-          Serenához jöttem. Nem tudod, merre van? – kérdezte meglehetősen határozottan a férfi. Jenny felkapta a fejét a hangra, és nagyra nyílt, körüldekorált kék szemeivel nézett fel Nate-re.

-           Igazság szerint, Serena hozzám sem szólt az első találkozásunk óta – vallotta be. – Jelenleg Chuck régi szobájában lakik, és csak aludni jár vissza – már ha van arra ideje. Ha tippelnem kéne, az új pasijánál lehet.

-          Köszönöm – mosolygott rá Nate. Éppen fordult kifelé a szobából, de Jenny hangja visszatartotta.

-          Nate! – Eddig kényelmes, ülőhelyzetéből felpattanva két lépéssel utolérte a férfit. – Nem tudod esetleg, hogy Chuck merre van, vagy, hogy kereshetném meg Blair tudta nélkül? – kérdezte kétségbeesetten. A következő lépése az volt, hogy bevonja Chuckot Eleanor tervébe, hogy biztos legyen annak a sikerében.

Az Archibald helytelenítően nézett rá, figyelmen kívül hagyta a nagy, kiskutyaszemeket, miközben átfutott az elméjén egy megérzés, hogy Jenny bármit is akar, az ki fog derülni, és senki nem fogja azt örömmel, vigyorral az arcán fogadni. Bajt szimatolt, ezért szavak nélkül újra hátat fordított a lánynak, majd pedig elindult.

Jenny érezte, hogy a kérdésére furcsán hatott Nathanielre, és nem értette, hogy miért. Abban biztos volt, hogy Nate-t a két évvel ezelőtti Chukkal történt afférja is idegesítette – mondjuk a férfival azóta sem találkozott, legalábbis négyszemközt nem –, de mi köze van ehhez az Archibaldnak? Hiszen még nem is barátok, sőt, egyáltalán semmit sem jelentenek egymásnak! Akkor meg miért nem akar neki Nate válaszolni?

-          Nate, kérlek! – könyörgött. A kezével sikerült elkapnia Nathaniel öltönyének az ujját, azt markolva nem engedte, hogy a férfi továbbinduljon, ha csak nem akarja, hogy félkarú öltönnyel lépjen ki a Palace-ból. Nate-nek döntenie kellett: az öltöny vagy Jenny. A férfi kénytelen volt újra ránézni. Jenny, mintha dühöt látott volna a szemeiben csillogni.

-          Valószínűleg az Empire-ben, de nem lenne ajánlatos odamenned – figyelmeztette, majd szó nélkül otthagyta a szőke gótot.

Jenny egyedül maradt a lakásban. Lassan beszívta a levegőt, majd a kedvenc táskáját felmarkolva, belecsúsztatta abba a szobája íróasztalán lévő szerződést, és már készen is volt az indulásra. Legalábbis gyakorlatban.

-          Azt hiszem, jól meg fogja bánni a kis Humphrey, hogy valaha is betette a mocskos mancsait a territóriumomba – mondta Blair, miközben egy apró puszit nyomott Chuck arcára. Ez cseppet sem volt csábító, nyálazós bőr-smár… csak amolyan „köszönöm-puszi”.

A lift blingelő hangjára mind a ketten felkapták a fejüket, a cipősarkak kopogása élesen visszhangzott a kemény padlózaton, majd pedig a szőke gót-királynő lépett be a helyiségbe. Jenny ledöbbent a látványra, ahogyan Chuck és Blair is. A két lánynak ugyanaz a gondolat járt a fejébe: mit keres ő itt?

A Humphrey tekintete Blair hiányos öltözete, és Chuck rendezetlen külseje között váltakozott. Queen B egy szót sem tudott szólni több mint fél percig, vörös ajkai elnyíltak, majd éles, állatias hangja töltötte be a szoba csendjét.

-          Mit keresel te itt?

-          Gondoltam, hogy itt talállak – sóhajtotta gondterhelten a gót-hercegnő. Be kellett vetnie minden színészi adottságát, hogy ne bukjon le. A fene gondolta volna, hogy pont most, ebben az időben Blair az Empire-ben tanyázik, amikor elviekben dolgoznia kellene. A fejébe a kerekek gyorsan dolgoztak, egyre csak azon gondolkozott, hogyan tudná nem kidobatni magát, és Blair észrevétele nélkül megmutatni Chucknak az Eleanorral kötött szerződését. Semmi használható nem ötlött az eszébe, jelenleg az a legjobb a számára, ha sodródik az árral – és vár.

-          Elmész magadtól, vagy kidobassunk? – kérdezte a Bass, majd újra a kezébe vette az üvegpoharat, és a pulthoz sétált tölteni magának egy keveset az italából.

Jenny továbbra is az ajtónyílásban toporgott, a cipője sarkán hintáztatta a bal lábát, miközben a táskáját még jobban a hónaljához szorította, és, hogy ne mutassa idegességét, a körmeit a tenyerébe vájta, hogy a fájdalom elterelje a gondolatait a kínos szituációról. Már a taxiban is úgy ült, mintha milliárd dollárok lennének a Chanel táskában, pedig csak egy ostoba szerződés volt benne. Ami mellesleg megváltoztathatja mind az ő, mind Blair életét is – esetlegesen Chuckét is.

Félt, hogy rájönnek, miért szorongatja a táskáját úgy, mintha az élete függene tőle. Azt várta, hogy a Waldorf bármelyik pillanatban felpattan ültjéből, és elé topogva kirántja a kezéből a papírokkal együtt a tatyóját, és az egészet széttépi. Mert a bátyjától megtudta, hogy milyen hadakozni egy frissen manikűrözött Blair Waldorffal – egészen pontosan fél órája beszélt Dannel, mielőtt eljött volna ide, és tájékoztatta őt a következő lépéséről.

-          Nem akarsz végre eltűnni? – kérdezte Blair, a lábait felhúzva kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.

-          Igazából, a pasiddal szándékoztam beszélni – mosolygott a lányra Jenny, akit szúrós tekintettel illetett ezért. Hah, micsoda egy pofátlan szuka!

-          Nem a pasim – húzta el a száját Blair. Kérlelően Chuckra nézett, reménykedve, hogy érti a jelzését, és letagadja Blair előbbi állítását. Chuck pontosan értette, de a világért sem akart belefolyni a két lány harcába. A szemei ravaszul felcsillantak, amit Blair is észrevett.

A hálószobában megcsörrent a telefon. Blair tudta, hogy ez az övé lesz, így sietve elindult Chuck szobájába. Jenny mellett elhaladva a szemei sarkából a panda-sminkesre tekintett, majd felhúzott orral befordult a sarkon. Chuck pontosan látta a vékony, női alakot a torzított üvegen keresztül a nappaliból. A szemét egyfolytában rajta tartotta, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a szőke lányt, aki látszólag valamiféle életjelre várt tőle.

Blair felvette a telefont, és csak után jutott az eszébe, hogy meg sem nézte a nevet.

-          Haló? - szólt bele bizonytalanul.

-          Blair? Reené azonnali hatállyal hívat az irodájába – suttogta az egyik gyakornoka.

-          Amanda? Éppen interjú…

-          Már tudjuk, hogy lezavartad. Fenn van Gossip Girlön, hogy az Empire-ben vagy – válaszolt a szőke gyakornok.

-          Remélem, el is mondtátok Reenének – sóhajtotta. – Adj öt percet.

Blair nem fáradozott az egyberuhájának a felvételével, felesleges macerának tartotta. Csak a sötétkék, térdig érő szövetkabátját kapta fel, majd Jenny jelenlétéről elfeledkezve, a liftig szaladt, és onnan kiabált Chucknak vissza, hogy majd még találkoznak.

A Bass és az ifjabb Humphrey együttmaradt. Túl együtt-együtt. Jenny elpirult, eszméletlenül kínosnak érezte a szituációt, nem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz ezt elmondani a szinte-mostohabátyjának a kalamajkát, amibe Eleanor keverte bele.

-          Chuck, beszélnünk kell Blairről – mondta ki nyíltan, majd helyet foglalt a kanapén. Chuck már eleget ivott ahhoz, hogy ne ellenkezzen egyetlen nőneművel sem.

-          Hallgatom – nyögte. A nyelve mintha kissé akadozna – gondolta Jenny.

-          Nem magamtól jöttem vissza, hanem... –, nem jó, nincsen beszámítható állapotban. Valószínűleg fel sem fogná a dolgok súlyát, csak hetykén elbólogatna ezen az egész szerződéses-ügyön. Elvégre, a nagy Chuck Bass biztosan naponta dob kosarat a szerződéseinek másolatával a szemeteskukájába az irodájában!

Neki ez biztosan csak egy játék lenne! Pedig most éppen azon fáradozik, hogy Blair visszatérjen vékony, de még nem anorexiás önmagához. Eleanornak igaza volt, a lánya már szinte abnormálisan gizda lett az utóbbi időben, csoda, ha negyvenhárom kilót nyom. Az alsóneműben elég jól látszottak a bordái, és amikor elment mellette a csípőcsontját is tökéletesen látta a lánynak, ahogy a gerincét is, csigolyáról-csigolyára meg tudta volna őket számolni.

-          Kíváncsian várom, hogy minek köszönhetjük a látogatásodat, Humphrey – mondta a férfi, felállva a kanapéról, és a konyhában lévő pultra könyökölt. Húzott szemei érdeklődve és ravaszan csillantak fel, mire Jennynek nyelnie kellett egyet.

-          Csak etesd meg valamivel – bökött a lift felé, Blairre célozva, majd menni készült. Gyorsan felpattant és sebesen kopogó léptekkel a lift irányába indult. A táskát most még erősebben szorongatta, az arcán a kifejezés aggódó lett, és csak menekülni akart innen. Végzetes hiba lett volna Chucknak kitálalnia, talán az egész alku bukott volna.

Azonban mielőtt meg tudta volna nyomni a lifthívót, a Bass elkapta a kezét, és a vállánál fogva maga felé fordította a lányt. Jenny megszeppenve nézett fel a karakteres férfi arcra, majd szinte azonnal fintorba is torzult az arca, amikor megérezte az alkohol jellegzetes szagát. Kicsit elhajolt, hogy szippanthasson egy cseppet a frissebb levegőből.

-          Tudom, hogy titkolsz valamit, és ha nem mondod el, Andrew fogja kideríteni – fenyegette. – Arról nem is beszélve, ha rájövök, biztosan kapsz egy kedves kis büntetést – mosolygott szadistán a férfi.

Jenny kitépte magát a szorításból, majd haragos tekintetével a férfi szemeibe bámult. Képes lenné megkötözni és megkorbácsoltatni őt – ebben biztos volt.

-          Ne aggódj, nem fogsz rájönni egyhamar – a hangja megvető volt. – Legyen elég annyi, hogy amit teszek, azt Blair Waldorf érdekében teszem.

Azzal megnyomta a hívógombot, és a lift megérkeztével faképnél hagyta a döbbent Bass. Hatalmas hibát követett el, és most már egy magánnyomozóra és egy furfangos Bassre is számítania kellett. Akkora egy idióta volt!