november 11, 2016

vázlat

Ötödik éves gimnáziumi osztálytalálkozó alkalmával Sakura Haruno visszakeveredik a volt iskolájához, így nyilvánvalóvá válik a számára, hogy az osztály volt bombanője elcsavarta a tanáruk fejét; riválisa pedig az általa vágyott szépfiút.

Az amúgy is idegbajos lány végleg kikészül, tizenhétszer fordul meg a puncsos tálnál és a magas sarkúival dobálózik. Azonban a mondjuk azt, a helyzethez képest békés idillibe egy bizonyos bocsá… oho, juj de szexi valaki!-uraság rondít bele. És ha eddig sem állt volna a feje tetejére Sakura világa, most egyenesen kifordul magából! Pedig ez csak a kezdet!

augusztus 02, 2015

No. 12. Chapter: Be more hurted

Emberek, íme az utolsó fejezet!
Igazából, most ütöttem le az utolsó szavakat. szóval nem lett valami nagy szám. Egyszerűen csak végezni akartam vele, mert végig akartam írni ezt a történetet (is). Őszintén szólva, szégyellem ezt a hozzáállást, ugyanakkor fogalmam sincs, minek kellett volna beleadnom mindent. Lehet szemrehányásnak venni, de rosszulesik, hogy még egy "folytiiiit" tartalmazó kommentet sem kaptam (kivéve a kritikaírók, nekik köszönöm:)). Majdnem egy évem pazaroltam egy történetre, ami nem is érdekel senkit.
Mindegy is, jó olvasást így utoljára, és azért remélem, még a gyatra minőség ellenében is tetszeni fog.

Lala Niley

'Chapter 


Szaladt. Nem is, menekült.
Csak tovább gyötörte a testét, nem érdekelte, hogy a magas sarkúja csavarja a bokáit, hogy a jéghideg eső a teste minden négyzetcentiméterét karcolja. Iszonyatosan nehéz volt tartania a saját tempóját, a vastag, tűzvörös ruha most második bőreként tapadt az alakjára, elnehezült, alig tudta a lábait emelni tőle.

Mégsem adta fel. Mert nem adhatta fel. Pont. Történet vége.

Kitartok! - áltatta magát, öntudatlanul, miközben tudatalattija már réges-régen tisztába volt vele, hogy semmi értelme loholni az után, ami elveszett. Hiszen a jó ég essen bele, nem lesz olyan ember, aki munkát ajánlana neki nemhogy Manhattanbe, de egész New Yorkban!


június 28, 2015

No. 11. Chapter: Adieu madmasoille

Sziasztok!
Kis késéssel, de itt van! Csak talpjegyzet, de még egy vagy két fejezet van hozzá. Viszont arról fogalmam sincsen, mikor lesz időm megírni azt, hiszen csütörtökön 12 napra megyek Csehbe. Ráadásul felújítások folynak nálunk, és még elkezdtem a régebben említett projektjeimet... De nyár legutolsó hetéig biztosan meg lesz! Legyen szép nyaratok! :)

'Chapter


Movies Glee animated GIFRaina Thorpe fortyogott, egyenesen gyulladhatnékja támadt a mérhetetlen dühtől, ami rátört. Szeretett barátja megcsalta. És nem csak előtte, nem csak ő láthatta ezt a tulajdon két szép barna szemével, hanem mindenki más is. New York elitje! Ez pedig nevetséges volt.

Hiszen ő tényleg szeretette Nate-et. Mármint, valami hasonlót érzett iránta. Legrosszabb esetben is birtoklási vágyat. És mindeddig úgy hitte, a mindig ártatlan, alázkodó, tökéletes Nathaniel Archibald képtelen lenne bármit is elkövetni ellene. Látszik, hogy még rengeteg dolgot nem tud róla.

Ezért is döntött úgy, hogy utánanéz az előéletének. Hála Gossip Girl-nek ez könnyen ment, hiszen Prince Archibald tizennégy éves kora óta netcelebnek számított az államokban, különböző, válogatott cikkelyek álltak rendelkezésére a férfiról.

Azonban, amint megnyitotta az oldalt, az agya eldurrant az újabb szenzáció fülszövegét olvasva. Magán kívül ordított fel, hangja hisztériáról és labilitásról árulkodott, az sem érdekelte, ki látta. Majd a földhöz vágta a telefonját kínjában.
Azt a telefont, amit Nate-től kapott. Undorodva húzta el a kezét, és lenézett a rubintokkal díszített karkötőjére. Az is a férfitól származott.

Raina összeszűkítette macskás szemeit. Minden rá emlékeztette. És ez fájt, iszonyúan fájt neki.

-          Hogy rohadna meg!

június 16, 2015

Nyár a szemeidben - Ajánló


Ritka az ilyen történet. A helyszín: Balaton, magyar nevek, homokos part. A poénos az, hogy ezt a bejegyzést éppen eme tó mellől írom.


Nyár a szemeidben
Hogy mivel van dolgunk? Cézi egy különleges lány, egy olyan, aki a periódusos rendszer oszlopos tagja, és egyetlen vágya, hogy a szülői elnyomás alól kiszabadulva a szabaddá váljon a kötöttségektől. Realista, maximalista, gyűlöli Budapestet. Lázongó személyiségű, és képtelen elfogadni a tényt, mi szerint uralkodnak felette. Anyja már-már beleillik az Aranyhaj és a nagy gubancban látott boszorkány képére.
Mi erre a bizonyítékom? "Mama sosem tudta elfogadni, hogy nem vagyok tökéletes. Szégyellte, hogy fogszabályzót ragasztanak keszekusza fogsoromra. Tombolt, mikor a kozmetikus fél milliméterrel rövidebbre szedte a jobb szemöldökömet. S talán egyenesen megőrült, mikor megpillantotta a csuklómra tetovált végtelenszimbólumot. Hiszen mindezek nem olyan dolgok, amiket egy jól megválasztott fodrász frufru mögé rejthetne. Mint - szerinte - túlméretezett homlokomat…"

Cézium egyetlen igaz barátja és jelenlegi támasza Milán, akibe totálisan bele van bolondulva, és ezt nem rejti véka alá még a fiú közelében sem, noha maga sem hiszi el, hogy képes kimutatni az érzelmeit a fiú iránt. Kettejük bohókás, macska-egér játéka kifejezetten megnyerő, szórakoztató az olvasók számára, biztosítva minket arról, hogy egyikük sem normális. Erre is kellene bizonyíték? "Tökéletesen tisztában van azzal, hogy én vagyok az egyetlen lány, aki több erős paprikát tesz a lecsóba, mint egy józan ember paradicsomot. Hogy én vagyok a univerzum utolsó nője, aki káromkodva nézi végig a focimeccsét. S ami talán a legmeggyőzőbb érv- már, ha maszkulin nőiességemet bizonygatnánk- képes voltam beleszeretni. Józan ember ilyet sohasem tenne."

Ez expozíció csupán ennyi lenne. És most következzen a bonyodalom kezdete! Cézi, amikor már éppen úgy érezte volna a világ legtökéletesebb balatoni estéjén magát, mintha a vattacukros álomvilága létezne, és a Milánnal való éjszakája feledhetetlen emlék maradna a számára; jön az arculcsapás, ami úgy vágja tönkre gyermeteg illúzióit, mintha a karma bosszúját élné ki rajta heccelésből. Vagy éppen a szülei tennék tönkre az életét.
Milán elhagyja az országot. És Céziumot. Egy ösztöndíjért. Amerikáért. A zenéért.
"- Tehát így- gyülekeztek szemem hívatlan vendégei, a kegyetlen könnycseppek. – Mindig is voltak érdekes dolgaid, ahogyan mindig is tudtam, hogy egy idióta vagy. De nem hittem volna, hogy még engem is képes vagy így helyben hagyni.
- Cufi, nem akartalak megbántani. Én szeretlek téged.
- Ezt még egyszer ne merd a szádra venni. Ahogyan a Cufit sem. Gyűlöllek téged!"

A történet a maga nemében romantikus, szórakoztató, nem mellesleg drámai, kellemes nyári olvasmány. Akinek kedve támad hozzá, Itt elérheti a történetet.

Figyelem! A történetben lévő helyesírási és logikai hibákat nem javítottam ki, a részleteket pontosan úgy másoltam be, ahogy azok a blogon fel vannak tüntetve!
Nem vállalok ajánlók írását, verseny keretében csináltam ezt!

Lala Niley

június 10, 2015

No.10. Chapter: Sweet complication


Sziasztok!
Ahogy ígértem itt a folytatás, időben! Hát mit mondhatnék? Talán ez és a következő egy-két fejezet lesz a tetőpont a történetben, amikor már tényleg minden ki fog derülni! És a feje tetejére fog állni.
Hogy mikor érkezik? Gőzöm sincsen, most vége lesz az iskolának (nyehehe, aztán a bizit is megkapom 26-án), utána hétfőn pedig indulok a Balcsira, majd mehetek Csehországba, és úgy még valami családi nyaralás... Hát igen, mozgalmas lesz ez a nyár is a számomra!
Egy kis hirdetés: Timtetable - saját blog, tipikusan a dumázgatós fajtából, szóval, akit érdeklek, itt megtalálhat! (vacak a kinézet, tudom)
Szóval, kitartás, és most jöjjön a fejezet.

'Chapter



Csókuk nem volt édes, lágy, kegyes, vagy éppen szerelmes. Tépték, harapták egymás ajkait, nem érdekelte őket a kiserkenő vér, mintha így bosszulták volna meg a másikon, hogy az nem volt vele egészen eddig; hogy nem voltak együtt. Hogy hiányoztak egymásnak. Nathaniel és Jennifer ebben a szituációban, mind a ketten határozottan türelmetlenek voltak. Szenvedélyük, követelőző mozdulataik, túlfűtött érzelmeik egy pillanat alatt trópusi páratartalmat produkáltak a jelenleg igen szűkös liftbelsőben. Azonban ez érdekelte őket a legkevésbé. Prince Archibald kezeit alaposan végigfutatta a lány formás domborulatú, de vékony alakján; élvezettel hajolt bele a hidrogénszőke hajkorona legelrejtettebb zugaiba, beszívva az édes nárcisz illatot. Szemei az őket átellenben mutató tükrökben felejtette, kedvére legeltette a mélykék tekintetét az egymáshoz feszülő testükön. Mindeközben mohón puszilgatta, szívogatta a bőrt a lány – szinte már abnormálisan – hamuszürke bőrén, tenyerei mindvégig azon fáradoztak, hogy a rafinált esésű ruhacsodát valahogy széthajtogassa, felhúzza, vagy tudja is ő, csak a lány fedetlen bőréhez érhessen! Hiszen a kis Jenny Humphrey három teljes év alatt csak még szebb lett! Mint egy eleven gót-stílusú porcelánbaba! És az övé. Ez a tény pedig teljesen megőrjítette, minden ép gondolatát kitörölve a fejéből.

-          Te tervezted így, igaz? – hangja rekedtes volt, csupán miliméterekről sóhajtotta ezt bele a lány arcába, de a mondat inkább kétértelmű volt: maga sem tudta, hogy a helyzetre vagy a bíborszín ruhakölteményre gondolt.
-          Felesleges válaszolnom – nyögte a Humphrey is a maga reszelős, vágyaktól eltorzult hangján, miközben a bal lábával kecsesen béklyóba fogta a férfi derekát, ezzel még közelebb rántva magához. Nem titkolt szándéka volt itt és azonnal megerőszakolni az Archibaldot.

május 29, 2015

Waiting for leaving school...


Cartoons & Comics Disney animated GIF

Megint eltűntem!
De már a kertek alatt kopogtatok, csak a suli mindig keresztül húzza a számításaimat. Többek között jelenleg ezért nincs időm a klaviatúrát püfölni írás gyanánt. (semmi köze a jövő heti 7 dogámhoz... áh tényleg)
Szóval, a Let me Breath már a végéhez közeleg, nem tervezek neki nagy terjedelmet: 15 fejezettel még a nyáron le is szeretném zárni, a vége körvonalazódni látszik. Ezzel együtt viszont új projectbe is kezdenék, ami itt blogspoton futna (más link alatt) és az AFS-en egy másik: Igazából partner néven. Ismeri valaki a Kaleido Start-t? Mert bizony az is egy fanfictionnak készülget.
A blogspotos pedig? Egyelőre meglepi :)
Mint látható a fenn maradó időben fel szeretném kissé pörgetni a blogot: versenyekre jelentkeztem; kritikás blogoknak írogatok, cseréket kötök. Igazából mindezt már régen meg kellett volna tennem, de csak most jutottam el eddig. *taps, taps*
Hát, remélem elszórakoztatott pár embert ez a panaszáradat és ez a dumázgatós-tervezgetős bejegyzésnek készült szösszenet!
További szép napot, és ne feledjétek; 10. fejezet jún. 10-én fent lesz! :)

március 27, 2015

No. 9. Chapter: Haunted


Sziasztok!
Ezt a fejezetet már hónapok óta meg akartam írni, és most nagyon örülök, mert végre eljutott idáig is a történet! Itt kezd beindulni a konfliktus és mondhatnám azt is, hogy az első nyolc fejezet csupán csak az előkészítés szerepét játszotta! :) Köszönöm azoknak akik szavaztak rám a blogversenyen, nagyon jólesik, csak azt bánom, hogy nem tudom ezeknek az embereknek a kilétét! <3
A következő fejezet érkezése április 9-re várható, remélem, addig sikerül elkészülnöm vele. Mindenkinek jó szórakozást hozzá, és légyszi, ne utáljatok a vége miatt olyan nagyon! ;)

XoXo 


Chuck And Blair So Much Pretty animated GIFSerena Van der Woodsent a hangosan kopogó cipőinek hála, az Empire Hotel legtöbb alkalmazottja azonnal kiszúrta. Persze ennek a hirtelen jövő figyelemnek nem a dollármilliárdos Ferregamo cipők voltak az okai. Csupán csak az egyik.

A kezei a mellei alatt összefonva pihentek, de a feszültség szinte lerítt róla. A tartása szigorú, és egészen pontosan huszonhárom perce sietett át és vissza folyamatosan a konyha és az ideiglenes báltermet összekötő szakaszon. Sok dolgozó kérdezte már okát, hogy miért van itt, hiszen nem volt szokványos a látványa az ilyen helyeken.

Másrészről ehhez a hatalmas Velencéből rendelt királynős hacukájának is köze lehetett. A haja szoros kontyba volt fogva, csak pár szépen megalkotott csiga cirógatta a tarkóját, és omlott a válla vonaláig. Az arcára – kivételesen – csekély mennyiségű kozmetikum fecsérelődött, csak a pirosítóból használt túl sokat, szinte ettől úgy nézett ki, mint egy jól formált paprika, mivelhogy az elegáns hacukája is pirosas színekben pompázott.
A bársonyos palást kapucni részén igazi hópárduc bunda díszelgett, ami ugyan lefedte a Serena teljes egészében meztelen hátát, de nem takarta a földet söprő egészruha mély dekoltázsi részét, amelyen már több a mellette elhaladó beosztott is legeltethette a szemeit.

Persze ez a Van der Woodsen-lány figyelmét sem kerülte el, így a vörös-fehér-fekete kompozációs, féldrágakövekkel ékesített maszkot a felső domborulatai elé helyezte, ezzel szabotálva a kéjenc munkások szórakozását.

Serena türelmesen várt. Tudta, hogy a parti másodpercek múlva kezdődhet, így nem érte csalódás, amikor több nyalkahuszár pincérfiú suhant el mellette drága – és persze egészen magas alkoholszázalékos – pezsgőket cipelve a klasszikus ezüst tálcáikon. Serena megrántotta a vállá, majd észrevétlenül lehalászott kettőt a sokból, gondolván, ha már a Waldorfra kell egy ilyen helyen várnia, megérdemli ezt. Duplán.
Így történt azt, hogy koccintott magával, majd egyszerre döntötte le a bódító hatású nedűt a torkán.