No. 11. Chapter: Adieu madmasoille

Sziasztok!
Kis késéssel, de itt van! Csak talpjegyzet, de még egy vagy két fejezet van hozzá. Viszont arról fogalmam sincsen, mikor lesz időm megírni azt, hiszen csütörtökön 12 napra megyek Csehbe. Ráadásul felújítások folynak nálunk, és még elkezdtem a régebben említett projektjeimet... De nyár legutolsó hetéig biztosan meg lesz! Legyen szép nyaratok! :)

'Chapter

Raina Thorpe fortyogott, egyenesen gyulladhatnékja támadt a mérhetetlen dühtől, ami rátört. Szeretett barátja megcsalta. És nem csak előtte, nem csak ő láthatta ezt a tulajdon két szép barna szemével, hanem mindenki más is. New York elitje! Ez pedig nevetséges volt.

Hiszen ő tényleg szeretette Nate-et. Mármint, valami hasonlót érzett iránta. Legrosszabb esetben is birtoklási vágyat. És mindeddig úgy hitte, a mindig ártatlan, alázkodó, tökéletes Nathaniel Archibald képtelen lenne bármit is elkövetni ellene. Látszik, hogy még rengeteg dolgot nem tud róla.

Ezért is döntött úgy, hogy utánanéz az előéletének. Hála Gossip Girl-nek ez könnyen ment, hiszen Prince Archibald tizennégy éves kora óta netcelebnek számított az államokban, különböző, válogatott cikkelyek álltak rendelkezésére a férfiról.

Azonban, amint megnyitotta az oldalt, az agya eldurrant az újabb szenzáció fülszövegét olvasva. Magán kívül ordított fel, hangja hisztériáról és labilitásról árulkodott, az sem érdekelte, ki látta. Majd a földhöz vágta a telefonját kínjában.

Azt a telefont, amit Nate-től kapott. Undorodva húzta el a kezét, és lenézett a rubintokkal díszített karkötőjére. Az is a férfitól származott.

Raina összeszűkítette macskás szemeit. Minden rá emlékeztette. És ez fájt, iszonyúan fájt neki.

-          Hogy rohadna meg!

Nyár a szemeidben - Ajánló

Ritka az ilyen történet. A helyszín: Balaton, magyar nevek, homokos part. A poénos az, hogy ezt a bejegyzést éppen eme tó mellől írom.

Nyár a szemeidben

Hogy mivel van dolgunk? Cézi egy különleges lány, egy olyan, aki a periódusos rendszer oszlopos tagja, és egyetlen vágya, hogy a szülői elnyomás alól kiszabadulva a szabaddá váljon a kötöttségektől. Realista, maximalista, gyűlöli Budapestet. Lázongó személyiségű, és képtelen elfogadni a tényt, mi szerint uralkodnak felette. Anyja már-már beleillik az Aranyhaj és a nagy gubancban látott boszorkány képére.

Mi erre a bizonyítékom? "Mama sosem tudta elfogadni, hogy nem vagyok tökéletes. Szégyellte, hogy fogszabályzót ragasztanak keszekusza fogsoromra. Tombolt, mikor a kozmetikus fél milliméterrel rövidebbre szedte a jobb szemöldökömet. S talán egyenesen megőrült, mikor megpillantotta a csuklómra tetovált végtelenszimbólumot. Hiszen mindezek nem olyan dolgok, amiket egy jól megválasztott fodrász frufru mögé rejthetne. Mint - szerinte - túlméretezett homlokomat…"

Cézium egyetlen igaz barátja és jelenlegi támasza Milán, akibe totálisan bele van bolondulva, és ezt nem rejti véka alá még a fiú közelében sem, noha maga sem hiszi el, hogy képes kimutatni az érzelmeit a fiú iránt. Kettejük bohókás, macska-egér játéka kifejezetten megnyerő, szórakoztató az olvasók számára, biztosítva minket arról, hogy egyikük sem normális. Erre is kellene bizonyíték? "Tökéletesen tisztában van azzal, hogy én vagyok az egyetlen lány, aki több erős paprikát tesz a lecsóba, mint egy józan ember paradicsomot. Hogy én vagyok a univerzum utolsó nője, aki káromkodva nézi végig a focimeccsét. S ami talán a legmeggyőzőbb érv- már, ha maszkulin nőiességemet bizonygatnánk- képes voltam beleszeretni. Józan ember ilyet sohasem tenne."

Ez expozíció csupán ennyi lenne. És most következzen a bonyodalom kezdete! Cézi, amikor már éppen úgy érezte volna a világ legtökéletesebb balatoni estéjén magát, mintha a vattacukros álomvilága létezne, és a Milánnal való éjszakája feledhetetlen emlék maradna a számára; jön az arculcsapás, ami úgy vágja tönkre gyermeteg illúzióit, mintha a karma bosszúját élné ki rajta heccelésből. Vagy éppen a szülei tennék tönkre az életét.

Milán elhagyja az országot. És Céziumot. Egy ösztöndíjért. Amerikáért. A zenéért.

"- Tehát így- gyülekeztek szemem hívatlan vendégei, a kegyetlen könnycseppek. – Mindig is voltak érdekes dolgaid, ahogyan mindig is tudtam, hogy egy idióta vagy. De nem hittem volna, hogy még engem is képes vagy így helyben hagyni.

- Cufi, nem akartalak megbántani. Én szeretlek téged.

- Ezt még egyszer ne merd a szádra venni. Ahogyan a Cufit sem. Gyűlöllek téged!"

A történet a maga nemében romantikus, szórakoztató, nem mellesleg drámai, kellemes nyári olvasmány. Akinek kedve támad hozzá, Itt elérheti a történetet.

Figyelem! A történetben lévő helyesírási és logikai hibákat nem javítottam ki, a részleteket pontosan úgy másoltam be, ahogy azok a blogon fel vannak tüntetve!

Nem vállalok ajánlók írását, verseny keretében csináltam ezt!

Lala Niley

No.10. Chapter: Sweet complication

Sziasztok!

Ahogy ígértem itt a folytatás, időben! Hát mit mondhatnék? Talán ez és a következő egy-két fejezet lesz a tetőpont a történetben, amikor már tényleg minden ki fog derülni! És a feje tetejére fog állni.

Hogy mikor érkezik? Gőzöm sincsen, most vége lesz az iskolának (nyehehe, aztán a bizit is megkapom 26-án), utána hétfőn pedig indulok a Balcsira, majd mehetek Csehországba, és úgy még valami családi nyaralás... Hát igen, mozgalmas lesz ez a nyár is a számomra!

Egy kis hirdetés: Timtetable - saját blog, tipikusan a dumázgatós fajtából, szóval, akit érdeklek, itt megtalálhat! (vacak a kinézet, tudom)

Szóval, kitartás, és most jöjjön a fejezet.

'Chapter

Csókuk nem volt édes, lágy, kegyes, vagy éppen szerelmes. Tépték, harapták egymás ajkait, nem érdekelte őket a kiserkenő vér, mintha így bosszulták volna meg a másikon, hogy az nem volt vele egészen eddig; hogy nem voltak együtt. Hogy hiányoztak egymásnak. Nathaniel és Jennifer ebben a szituációban, mind a ketten határozottan türelmetlenek voltak. Szenvedélyük, követelőző mozdulataik, túlfűtött érzelmeik egy pillanat alatt trópusi páratartalmat produkáltak a jelenleg igen szűkös liftbelsőben. Azonban ez érdekelte őket a legkevésbé. Prince Archibald kezeit alaposan végigfutatta a lány formás domborulatú, de vékony alakján; élvezettel hajolt bele a hidrogénszőke hajkorona legelrejtettebb zugaiba, beszívva az édes nárcisz illatot. Szemei az őket átellenben mutató tükrökben felejtette, kedvére legeltette a mélykék tekintetét az egymáshoz feszülő testükön. Mindeközben mohón puszilgatta, szívogatta a bőrt a lány – szinte már abnormálisan – hamuszürke bőrén, tenyerei mindvégig azon fáradoztak, hogy a rafinált esésű ruhacsodát valahogy széthajtogassa, felhúzza, vagy tudja is ő, csak a lány fedetlen bőréhez érhessen! Hiszen a kis Jenny Humphrey három teljes év alatt csak még szebb lett! Mint egy eleven gót-stílusú porcelánbaba! És az övé. Ez a tény pedig teljesen megőrjítette, minden ép gondolatát kitörölve a fejéből.

-          Te tervezted így, igaz? – hangja rekedtes volt, csupán miliméterekről sóhajtotta ezt bele a lány arcába, de a mondat inkább kétértelmű volt: maga sem tudta, hogy a helyzetre vagy a bíborszín ruhakölteményre gondolt.

-          Felesleges válaszolnom – nyögte a Humphrey is a maga reszelős, vágyaktól eltorzult hangján, miközben a bal lábával kecsesen béklyóba fogta a férfi derekát, ezzel még közelebb rántva magához. Nem titkolt szándéka volt itt és azonnal megerőszakolni az Archibaldot.