No. 9. Chapter: Haunted

Sziasztok!

Ezt a fejezetet már hónapok óta meg akartam írni, és most nagyon örülök, mert végre eljutott idáig is a történet! Itt kezd beindulni a konfliktus és mondhatnám azt is, hogy az első nyolc fejezet csupán csak az előkészítés szerepét játszotta! :) Köszönöm azoknak akik szavaztak rám a blogversenyen, nagyon jólesik, csak azt bánom, hogy nem tudom ezeknek az embereknek a kilétét! <3

A következő fejezet érkezése április 9-re várható, remélem, addig sikerül elkészülnöm vele. Mindenkinek jó szórakozást hozzá, és légyszi, ne utáljatok a vége miatt olyan nagyon! ;)

XoXo 

Serena Van der Woodsent a hangosan kopogó cipőinek hála, az Empire Hotel legtöbb alkalmazottja azonnal kiszúrta. Persze ennek a hirtelen jövő figyelemnek nem a dollármilliárdos Ferregamo cipők voltak az okai. Csupán csak az egyik.

A kezei a mellei alatt összefonva pihentek, de a feszültség szinte lerítt róla. A tartása szigorú, és egészen pontosan huszonhárom perce sietett át és vissza folyamatosan a konyha és az ideiglenes báltermet összekötő szakaszon. Sok dolgozó kérdezte már okát, hogy miért van itt, hiszen nem volt szokványos a látványa az ilyen helyeken.

Másrészről ehhez a hatalmas Velencéből rendelt királynős hacukájának is köze lehetett. A haja szoros kontyba volt fogva, csak pár szépen megalkotott csiga cirógatta a tarkóját, és omlott a válla vonaláig. Az arcára – kivételesen – csekély mennyiségű kozmetikum fecsérelődött, csak a pirosítóból használt túl sokat, szinte ettől úgy nézett ki, mint egy jól formált paprika, mivelhogy az elegáns hacukája is pirosas színekben pompázott.

A bársonyos palást kapucni részén igazi hópárduc bunda díszelgett, ami ugyan lefedte a Serena teljes egészében meztelen hátát, de nem takarta a földet söprő egészruha mély dekoltázsi részét, amelyen már több a mellette elhaladó beosztott is legeltethette a szemeit.

Persze ez a Van der Woodsen-lány figyelmét sem kerülte el, így a vörös-fehér-fekete kompozációs, féldrágakövekkel ékesített maszkot a felső domborulatai elé helyezte, ezzel szabotálva a kéjenc munkások szórakozását.

Serena türelmesen várt. Tudta, hogy a parti másodpercek múlva kezdődhet, így nem érte csalódás, amikor több nyalkahuszár pincérfiú suhant el mellette drága – és persze egészen magas alkoholszázalékos – pezsgőket cipelve a klasszikus ezüst tálcáikon. Serena megrántotta a vállá, majd észrevétlenül lehalászott kettőt a sokból, gondolván, ha már a Waldorfra kell egy ilyen helyen várnia, megérdemli ezt. Duplán.

Így történt azt, hogy koccintott magával, majd egyszerre döntötte le a bódító hatású nedűt a torkán.

 Egészen pontosan két percet kellett várnia, mire az alkohol minimálisra csökkentette az agyi kapacitását, ezzel türelmesebbé téve a leányzót. Egyáltalán nem érdekelt a pillanati szédülés, ami az éhgyomorral fogyasztott pezsgő okozott, sőt, még élvezte is. Lehunyt szemekkel dőlt neki a hideg falnak, csendesen relaxált, miközben fokozatosan csúszott le a padlózat irányába, a sarokba. Nem érdekelte a kényes anyagból készült gönce, a drága ékszerek, és a gyönyörű maszk, ami hatalmas csattanással landolt a kövön. Vagy azok a poharak voltak? Nem volt ereje kinyitni a szemeit, hogy megnézze.

Hölgyeim és uraim, Serena Van der Woodsen hivatalosan is berúgott mindössze két, azaz kettő pohár Shiraztól! Serena a saját gondolatain elmosolyodott, és valami kifacsart pozícióban sikerült elaludnia. Most nem érdekelte Blair Waldorf és a hülye nyűgjei. Csak maga volt.

Jennifer Humphery ritmusra dobolt a fekete bokacsizmájában a lift ajtajánál. Magában bosszankodott, a száját elhúzva, feketekeretes, gyilkos pillantásával ijesztgette a mellette elhalandó emberi lényeket, amelyek képesek voltak megszemlélni. Hiszen ritka erkölcstelen látványt nyújtott! Azonban a legtöbb férfi kifejezetten szívesen bambulta a combjait, a darázs derekát és a jelenleg hatalmasnak tűnő melleit. Jenny nem bánta, a gót stílusa miatt már egyébként is megszokta ezeket a hátába szúródó vetkőztetős tekinteteket. Sőt, Jennifer Humphrey naivan még élvezte is őket! Ezek adták neki azt a hatalmas önbizalmát, ami tulajdonképpen redkívül nagy szerepet játszott a sikereiben. Persze, hogyan is tudna egy-egy híresebb ügynökség elé kiállni mindennemű ideggörcsök nélkül, ha nem tudná, hogy a ruhái gyönyörűek, tökéletesek, kombinálhatóak a legtöbb dologgal, és persze a hétköznapokra is viselhetőek, de mégis közük van az elegáns vonalhoz? Ráadásul még népszerűek is! Ez volt az, ami motiválta, hogy továbblépjen, előre nézzen, és ne akadjon fenn a hülye és gyermeteg beszólogatásokon és kritikákon, amiknek semmi alapjuk nincsen.

Jenny szemeiben elhatározás csillant, a sápatag, kék szemekben belobbant a szikra, ami a hófehér, sminkével szemben erősen kontrasztos arcát élettel telibbnek varázsolta. Igen, most is sikerre viszi a jelenlegi „munkáját”! A kezeit ökölbe szorította, és ebben a pillanatban nyílt is a lift ajtaja.

A Humphrey viszont lefagyott egy pillanatra, az ökle engedett, az eddigi nemtörődöm maszkkal takart arca egy szempillantásra ledermedt, majd pedig az arcizmai elernyedtek, és mielőtt észrevehette volna magát, a meglepődöttségét közvetítette a külvilág felé.

Azonban a vele szemközt álló sem reagált másképpen. A férfi eddig a mandzsettáit igazgatta, majd mikor összefonódott a két kék tekintet, az ő szája majdhogynem tátva is maradt a csodálkozástól! Nathaniel Archibald szembe nézhetett élete jelenlegi megkeserítőjével: Jennifer Humphrey-val.

A lány nagyot nyelve lépte át a lift küszöbét, és feszülten, a kabin másik felében helyezkedett el, miközben az egész testén érezte a férfi égető, vágyakkal teli, éhes pillantását. Jenny viszont makacsul előre meredt, és úgy döntött, nem vesz tudomást az Archibald létezéséről. Egyelőre.

Chuck Bass magabiztosan állt az általa csináltatott katedraszerű színpad tetején, kezében az előbb felszolgált pezsgővel, az elégedett mosoly konkrétan letörölhetetlen volt az arcáról. Mindent kézben tartott. Nincsen olyan, amire ne ügyelt volna. Nathaniel érkezésééig csinált egy kisebb dugót a szálloda előtt, így az három órát vesztegelt a kocsijában, egészen addig, amíg a Humphrey-lány meg nem érkezett.

Mandulavágású szemei ide-oda jártak a közönsége soraiban, West side-iak, szövetségesek, Raina Thorpe, üzlettársak, rokonok, egy-egy haver elvétve, híres modellek, o, és ott Taylor Swift pislog rá egy maszk alól! Aztán Chuck szeme megakadt az egyik legnagyobb ellenfelén: a Csigaevőn. Akkor ezek szerint bevette a meséjét. A Bass még egyet húzott a gerincén, majd az álarcát feltolva belekezdett a megnyitó beszédbe.

-          Övendek mindenkinek, aki eljött ma este az Empire-be! A meghívó ugyan nem tartalmazott dress code-ot, de úgy látom, a legtöbben hasonló stílusú öltözékekről gondoskodtak. Az estélyt ne csak nekem köszönjék, egy jó barátom segítsége nélkül bizony nem jöhetett volna létre mindez a csoda, amit itt látnak, a desing és egyéb kreatív kiegészítők. Blair Waldorf. Neki hálálkodjanak a díszletért. Az este folyamán még szolgálhatok egy kis meglepetéssel a számukra – színpadiasan a Rolex órájára pillantott – úgy egy-másfél óra múlva, ez ugyanis nem csak rajtam múlik. Akkor hát, C’est Parti! – Direkt mondta franciául, holott ez egy olasz karnevál lett volna. El is érte vele a célját. A Csigaevő metsző tekintetet azonnal megtalálta az övéit.

Chuckot azonban ez nem befolyásolta az ég egy adta világon semmiben, lazán lehúzta a kezében lévő szárazpezsgőt, majd lebattyogott a színpadról, átadva a helyét a DJ-nek. Neki mára nem volt más egyéb dolga sem, csak várni. Várni Nate és Jenny műsorát.

Blair Waldorf magas sarkúja már negyedszerre akadt bele a maskarája alsó szoknyájába. Bosszankodva csettintett egyet a nyelvével, majd úgy kezdte el felcibálni a súlyos ruha számtalan rétegét, hogy még a térde is kilátszódjon alóla, majd gyors iramban futott tovább a folyosón. Ha valaki kitalálná a tűsarkús marathont, Blair biztosan leelőzne minden kis hülye libát. Három emeletet futott már végig, de egyszerűen sehol nem találta az országos barátnőjét, noha ő maga határozta meg a találkozójuk helyét.

Hangosan, úri nőhöz nem méltóan fújtatott, érezte, hogy a tüdeje nem kapja meg az átlagos oxigénmennyiségét, sűrűn, aprókat lélegzett, fáradt és kimerült volt. Egy egész napot töltött fűzőben! Régebben mindig arra vágyott, hogy az 1700-as évek végén élhessen, ahol a fűző szinte már kötelező folklór volt minden nőnemű számára, de csak most kezdett rájönni: ez nem a legalkalmasabb viselet a hétköznapokra, pláne egy olyan hatalmas hotel végigsprinteléséhez, mint az Empire.

Mire éppen összeesett volna, meglátta Serenát, aki a fal tövében roskadt, mint holmi részeg, - erre bizonyíték volt a földön heverő maszk és a körülötte lévő üvegszilánkok – a hatalmas gönce pedig egy újabb kőréteget alkotva a földön, úgy lepte be a folyosót falától faláig. Blairt pillanatok alatt elfutotta a pulykaméreg. Az arca azonnal kipirosodott, ami felerősítette lehelet finom sminkéjt, idegesen beletúrt a művészi hajcsigákba, jelenleg csak ez akadályozta meg attól, hogy sárkánymódjára, üvöltve keltse fel az előtte békésen szuszogó szőkét.

-          Serena – szólalt meg csípősen, és ugyan nem akarta ezt hangosan tenni, mégis sikerült elérnie, hogy a folyosó visszaverje a hangját. Mérgesen dobbantott egyet a lábával, amikor a szőke reagálása csak egy kis arcrezdülésben fejeződött ki. Blair újra felfújta magát, majd egyre hangosabban szólította a barátnőjét a nevén miközben a lányt nem kímélve, erősen rázogatta annak a vállait.

-          Most már érted, hogy miért neveznek erőszakosnak? – feleselt a Van der Woodsen, még félálomban, csukott szemekkel. A Waldorf fél pillanatig megszólalni sem tudott. – Miért hívtál ide? – kérdezte tőle Serena egy nagy nyújtózkodás keretében, majd kék szemeivel a barna tekintetébe bámult.

-          Remek hírem van, mormota! – csapta össze a kezeit Blair, elfeledve pillanatnyi mérgét, vidám folytatta. Egyáltalán nem foglalkozott a másik kétkedő, bizalmatlan mimikájával. – Képzeld, eljött a pillanat, amikor végleg elintézhetem Little J-t! – mosolyogott egy eszelős módján.

Serena fél percig némán, buta, nagy, kerek szemekkel nézte kőpadló egyedi, változatos mintáit, majd aztán azzal a lendülettel homlokon is csapta magát. Hát persze!

-          Blair, ugye fogalmad sincsen, hogy Jenny mit keres itt, igaz? – húzta fel szépen szedett szemöldökeit. Beszéd közben a hátát megtámasztotta a falon, majd nehézkesen feltornázta magát a barátnője szemmagasságába.

Blair bután tátogott egy ideig, erősen jártatta az agya fogaskerekeit, mire rájött, hogy tényleg fogalma sincsen jövetele igazi okáról. De ezt azért semmi pénzért nem vallotta volna be neki. Inkább hazudott, az mostanság úgyis jobban ment, mint az igazmondás.

-          Úgy emlékszem, hogy Chuck mondott róla valamit, de nem tudnám most felidézni a szavait – felelte diplomatikusan, miközben magában gúnyosan elmosolyodott, és elégedetten gondolt arra, hogy legjobb barátnője mennyire megvezethető típus.

-          Akkor fogalmad sincsen – vágta le a szituációt a szőke. Kipihenten sokkalta jobban pörgött az agya, és az ezt megelőző másfél órában bőven volt ideje egy kicsit kikapcsolni.

-          Igen, lényegében igazad van – bólogatott a Waldorf döbbenten. Nehéz volt lenyelnie a békát, és elismernie, hogy Serena a gimnáziumban és a Columbián sem csak a padot koptatta. Bosszantó, húzta el alig észrevehetően a száját.

-          Akkor ideje elmondanom – sóhajtott egy hatalmasat a királynő-maskarás.

Ahogy Serena mesélt, úgy lett egyre sápadtabb a barátnője, és minél inkább belelovalta magát a szőke a témába, Blair annál rosszabbul érezte magát, a végén a falnál megtámaszkodva próbálta feldolgozni az eddigi információkat. Sötétbarna szemeiben látszódtak a szélsebes gondolatmenetinek foszlányai, nehezen tudta csak elképzelni, hogy az anyja küldte vissza a kis ribancot, mindazért, hogy a lányát segítse. Csak nem éppen azzal az emberrel kellett volna tettetnie ezt, aki Blairt egyszer már majdnem tönkretette.

A Waldorf harcolt önmagával, az ajkait összepréselve, kétségbeesetten nézett barátnőjére, majd könnyes szemekkel közölt vele egy egészen lényegtelen, csupán icipicike dolgot, ami Jennifer Humphrey nyilvános megaláztatásával volt kapcsolatos.

-          Szóval, igen, tudtuk, hogy Nate-tel egymásnak fognak esni, amint egy szűk, netalán bezárt helyre érnek, és Chuck ki fogja vetíttetni egy vászonra, amit a tömeg nagy része látni fog, nem beszélve Raináról, néhány divatcég fejeséről, esetleg egy-két sztárról, és ne feledjük azt a pár tucat paparazzót sem – vázolta fel a tényeket a már kevésbe bosszúra éhes Waldorf.

-          Ahhan – válaszolta először értelmesen Serena, majd Blair jobb mancsát megragadva erőszakosan rángatni kezdte őt a bálterem felé. – Meg kell akadályoznunk ezt, Blair! – jelentette ki erélyesen, majd ellenkezést nem tűrve, hatalmas léptekkel robogtak végig a folyosón. Blair egyéb dolgot nem tudott tenni, hatalmasakat pislogva, hagyta húzatni magát a szőke királynő által, aki ezúttal neki is parancsolt.

Little J és Prince Archibald közötti feszült légkör szinte már kézzel tapintható volt. A tágas lift másodpercek alatt vált fojtogató cellává, olyan volt, mintha csak porszemek lennének közöttük, holott több méter volt, ilyen távból is érezték a másik parfümének illatát, és a leheletének melegét. Amikor úgy hitték, hogy nem figyel az egyikük, óvatosan gusztálták végig egymást, az öltöny alatti kidolgozott izmokat, a vörös, izgató ruha alól kivillanó feszes combokat. Kifejezetten meleg helyzet volt, izzott a levegő közöttük, Jenny már majdnem nyúlt a poroltóért, hogy lefújja a méterekről is érezhetően magából szikrákat ontó Archibaldot.

-          Hogy telt a napod? – fordult végül felé a férfi, csakhogy valamiféle illemcsevejt ejtsenek, de Jenny látta, hogy Nate szemei az ajkai és a combjai között pilláznak. Ahogy azt is, hogy mit akar igazából kihúzni belőle. A Chucknál tett látogatása érdekelte, de Jenny erre nem akart kitérni. Elég volt az is, hogy a Van der Woodsenek tudnak róla.

-          Köszönöm, egész nap készülődtem – mosolyodott rá kényszeredetten.

A fenébe is! Hiszen mind a ketten érezték a vonzást, ami mint a mágnes két ellentétes pólusa, húzta őket egyre közelebb egymáshoz. Jenny szeretett volna - csak most az egyszer – többet, sokkal többet. Csóknál is többet. Szexnél is többet. Párkapcsolatot. És a közöttük lappangó szikrák tökéletesen megalapozták volna ezt.

A Humphrey megrázta a fejét, hogy kiverje e helyzetben rátörő piszkos gondolatait a fejéből, amik már erősen kocogtatták a tizennyolcas korhatárt. Elpirult. Össze van zárva Nathaniel Archibalddal, a St. Jude’s egykori szívtiprójával egy öt négyzetméteres liftben, ráadásul még lenge öltözetben is van! Ezelőtt ez sohasem zavarta, de most mégis. Többet mutat, mint kellene. Olyan érzése volt, mintha szégyellné magát, öntudatlanul is húzta lentebb a szoknyát, hogy a lábaiból többet takarjon a gönc. Spanyol flamenco táncos, hah! Inkább egy western pornófilm főszereplője.

Prince Archibald már csak a tükörből merte bámulni a gót királykisasszony nádszál termetét, kecses vonalait, gyönyörű ruháját. Zavarta, hogy a lány nem gördítette tovább a beszélgetésük folyamát, hiszen ő is tudta, hogy brooklyni származása miatt csak még keményebben verték belé a tanárok az illemet, hogy első bálozóként, és az elit életében is megállja a helyét. Szóval ez csak egyet jelenthetett. Jennifer Humphrey bizonyt nem akart az ifjú szőke herceggel szóba elegyedni. És ez bántotta Nate lelkiismeretét. Kibaszottul.

A lift egy hatalmas rázkódással megállt. Nate és Jenny korlát híján egymásba kapaszkodtak a hirtelen jött atrocitás miatt, kétségbeesett tekintetük találkozott. Az elvileg érzelmekkel nem rendelkező hölgyeményt rabul ejtették azok a hihetetlenül kék szemek, a térdei remegtek már ettől is. A körmével belemart a férfi öltönyébe, akinek az alkarján támaszkodhatott a baleset pillanatában. Meglepődött, az Archibald nem hogy zavarban lett volna, – mint ahogyan ő – eltökélten fixírozta a vörös ajkait.

A Humphrey nem tétovázott, Archibald még tökölt volna egy ideig, így neki kellett átvennie az irányítást. A kezeit egy szempillantás alatt csúsztatat a férfi tarkójára, majd erőszakosan, esetleges – és persze nem létező – ellenkezéssel nem törődve, szájon csókolta a férfit.