No.10. Chapter: Sweet complication

Sziasztok!

Ahogy ígértem itt a folytatás, időben! Hát mit mondhatnék? Talán ez és a következő egy-két fejezet lesz a tetőpont a történetben, amikor már tényleg minden ki fog derülni! És a feje tetejére fog állni.

Hogy mikor érkezik? Gőzöm sincsen, most vége lesz az iskolának (nyehehe, aztán a bizit is megkapom 26-án), utána hétfőn pedig indulok a Balcsira, majd mehetek Csehországba, és úgy még valami családi nyaralás... Hát igen, mozgalmas lesz ez a nyár is a számomra!

Egy kis hirdetés: Timtetable - saját blog, tipikusan a dumázgatós fajtából, szóval, akit érdeklek, itt megtalálhat! (vacak a kinézet, tudom)

Szóval, kitartás, és most jöjjön a fejezet.

'Chapter

Csókuk nem volt édes, lágy, kegyes, vagy éppen szerelmes. Tépték, harapták egymás ajkait, nem érdekelte őket a kiserkenő vér, mintha így bosszulták volna meg a másikon, hogy az nem volt vele egészen eddig; hogy nem voltak együtt. Hogy hiányoztak egymásnak. Nathaniel és Jennifer ebben a szituációban, mind a ketten határozottan türelmetlenek voltak. Szenvedélyük, követelőző mozdulataik, túlfűtött érzelmeik egy pillanat alatt trópusi páratartalmat produkáltak a jelenleg igen szűkös liftbelsőben. Azonban ez érdekelte őket a legkevésbé. Prince Archibald kezeit alaposan végigfutatta a lány formás domborulatú, de vékony alakján; élvezettel hajolt bele a hidrogénszőke hajkorona legelrejtettebb zugaiba, beszívva az édes nárcisz illatot. Szemei az őket átellenben mutató tükrökben felejtette, kedvére legeltette a mélykék tekintetét az egymáshoz feszülő testükön. Mindeközben mohón puszilgatta, szívogatta a bőrt a lány – szinte már abnormálisan – hamuszürke bőrén, tenyerei mindvégig azon fáradoztak, hogy a rafinált esésű ruhacsodát valahogy széthajtogassa, felhúzza, vagy tudja is ő, csak a lány fedetlen bőréhez érhessen! Hiszen a kis Jenny Humphrey három teljes év alatt csak még szebb lett! Mint egy eleven gót-stílusú porcelánbaba! És az övé. Ez a tény pedig teljesen megőrjítette, minden ép gondolatát kitörölve a fejéből.

-          Te tervezted így, igaz? – hangja rekedtes volt, csupán miliméterekről sóhajtotta ezt bele a lány arcába, de a mondat inkább kétértelmű volt: maga sem tudta, hogy a helyzetre vagy a bíborszín ruhakölteményre gondolt.

-          Felesleges válaszolnom – nyögte a Humphrey is a maga reszelős, vágyaktól eltorzult hangján, miközben a bal lábával kecsesen béklyóba fogta a férfi derekát, ezzel még közelebb rántva magához. Nem titkolt szándéka volt itt és azonnal megerőszakolni az Archibaldot.

Annak ellenére, hogy alig húsz éves volt, többet élt meg, mint sok ismerőse a korosztályából, így mind pasik, mint más terében sokkalta tapasztaltabb volt. Másfél évig Londonban bujkált Blair Waldorf haragja elől, és az egyetlen, amit bánt arról a napról, amikor megtörtént a baj: hogy Nate nem ott volt, ahol kellett volna neki.

Hiszen azért ment Chuck lakosztályához, mert tudta, hogy Nate vele lakik.

Aztán a Bassbe botlott, a szomorúság pedig elvette mind a kettejük eszét: már csak azt vette észre, amikor heves és kegyetlen, fájdalmas csókcsata közepette dőltek az ágyba. Észbe kellett volna kapnia! Hiszen az elborult, kifacsart, bánatos szex közben végig csak az Archibald nevét sóhajtozta, és noha tisztában volt vele, mi történik a párnák között, nem volt ereje véget vetnie ennek. Kényelmes volt neki az egész, ráadásul lusta dög volt ahhoz, hogy tovább harcoljon, és ne adja fel, hogy valaha is együtt lehetnek. Chuck érintéseitől ugyan nem irtózott, és kellemesnek találta, sőt, élvezte is, de akkor sem tudta elszakítani az elméjét a szőke hercegtől. Szerelmes lett volna? Nem, annyira nem voltak sohasem mély érzelmei egyik fiú iránt sem. Csupán játékok voltak számára, de az Archibald?! Ő talál már a „mániákus játékszer” kategóriában volt számon tartva a lány listáján.

És másfél év után itt vannak egy szűk kis helyiségben, egymást csókolva, miközben csak barátok, csókokkal eloldalogva az elhanyagolhatatlan tény mellett, miszerint: többek is lehetnének.

Jennifer ha nem is merte volna az életét az Archibald markaiba helyezni, de bízott benne. Valamilyen mértékig legalábbis biztosan.

Így engedett mindent a fiúnak, csak élvezte a közelségét, kellemesen fűszeres illatot, amibe belekeveredett egy kevés alkohol. Kivételesen ez egyáltalán nem zavarta az orrfacsaró, szúrós szag. Talán a fiú lehelete is hozzájátszott a kábultságához.

A drága, fekete táska a földön csattant, Jenny ereje alábbhagyott, nem volt kedve tovább tartani a feleslegesnek tűnő súlyt, noha ez volt eredeti jöttének az oka.

Magáról megfeledkezve kulcsolta a másik lábát is a férfi dereka köré, amit Nate egy egyetértő mormogással jutalmazott. Fél percbe sem tellett, a háta máris a lift kemény tükörborításához csattant. Könnyebb volt így mind a kettejüknek, Jenny pedig nem bánta. Nem zavartatta magát, szemérmetlenül, hangosan sóhajtozott, élvezettel túrt bele az Archibald gondosan ápolt, selymes tincseibe. Úgy érezte, lehetetlen a megállás a számukra.

A két barátnő szakadatlan loholt óriás uszályukban, zihálva, égő izmokkal. Elegáns külsejüket pillanatok alatt gallyra vágta a sietség, cipellőjük a kezükben himbálódzott, hajuk szétbomlott, sminkjük elkenődött. Már az is csodával határos volt, hogy nem bucskáztak el saját magukban.

-          Si-sihessünk, Chuck már el-elindította a felvételt! – sodorta össze akadozó nyelvével a szavakat a Waldorf, vigyázva annak épségére. Jelenleg nem aggódott kinézete miatt; egyetlen dolog érdekelte: megóvni kicsi Jennyt a pofára vágódástól. Hiszen nagyobb káoszba lökték bele a gótot, mint amit valaha is átélhet.

-          És erről a tervről mikor akartatok tájékoztatni? – kérdezte Serena meglepően emberi hangon, hörgésektől, köpködésektől mentesen, a másik arcába hajolva. – Az istenért, még prostinak is elkönyvelhetik!

-          Akkor mé-mégh jó boss-szohúnak és ötletnek tűnt! – mormogta alig hallhatóan, meglehetősen szabálytalan oxigén bevitellel Blair. Érezte, ahogy a fűzős velencei gönc szívja el a levegőjét, a tüdeje már szűkölt a levegőért. – Mégis milyen hosz-szhú ez a kicseh-cseszett folyosó? – kiabálta.

-          Állj-állj-állj-állj-állj! – ragadta meg a szőke lány barátnője kezét, ezzel le is fékezve. – Te vagy Chuck találta ki ezt az örültséget?

-          Ketten.

Serena úgy tett, mintha karmaival karcolná végig az arcát.

-          Ha azt mondom, hogy hülyék vagytok, az enyhe kifejezés.

Blair inkább nem reagált, ő is tudta mennyire kegyetlen dolog, hogy Nathaniel Archibalddal akarja befolyásolni a lányt, hogy engedelmeskedjen neki. Holott Serena kifejtette: minden érte volt. Az anyja küldte ide azt a kis ripacsot. És ezért most kihúzza őt a nyaka körül szoruló hurokból. Vagy legalábbis megpróbálja.

Szép kobakját megrázta, majd újult erővel kezdett el futni a bálterem felé. Országos barátnője a nyomában ügetett.

Döbbent tekintetek kereszttüzében sündörgött, holott pódium-közelben sem volt. Chuck Bass pedig nem zavartatta magát a falra vetülő kétségtelenül erotikus képkockák miatt, ami a hotel liftjében lezajlódó, meglehetősen forró jelenetet közvetítette a nézőközönségnek. Aki éppen nem a kis Jenny és Nathaniel Archibald akciózását bambulta kocsányon csüngő szemekkel, azt őt illette rosszalló, fenyegető, dühödt, megkeseredett, lenéző vagy éppen diadalittas pillantásokkal.

Fesztelenül nyakalta be az ötödik pohár pezsgőt. Élvezte, ahogy a könnyed, száraz ital lenyomul a torkán.

Ekkor viszont nem várt meglepetés ömlött a nyakába egy nagyobb boléstál és annak tartalma kíséretében.

A férfi nem lepődött meg, csupán lemondóan sóhajtott, és a tajtékzó ex-barátnője, Raina Thorpe felé fordult.

-          Szia, cica! Lenne kedve táncolni? – felvonta a szemöldökét. A lány viszont úgy fújtatott, mint egy jól megtermett bika. Csak az orrkarikák hiányoztak az arcáról.

Pofon csattant. És a nagy teljesítményes hangszórókat egy dühös hang őrjöngte túl.

-          Te voltál, az egész a te műved! – a jelenetre a legtöbb vendég odafordult, és érdeklődve figyelték a kibontakozó veszekedést. – Nate-et te csaltad be abba a rohadt liftbe, te manipuláltál mindent és mindenkit, és fogadjunk, az egész csak az én lejáratásomhoz kellett! Dühös vagy, mert leváltottalak! Úgy van, bizony, Charles Bass féltékeny a legjobb barátjára, mert a nője amiatt hagyta el! Halljátok, biza’…

Folytatni nem tudta. Az ázott, alkoholbűzös Bass egyik pincérétől egy egész üveg pezsgőt vett el, majd az elvarázsolt lány fejére öntötte az egészet. A fekete loboncból még csöpögött a víz, a lány sminkje elkenődött, és a kifejezetten erre az alkalomra vásárolt estélyiére rákerült egy eltüntethetetlen folt, amikor a mindig nyertes üzletember kényszeredetten nyugodt hangon újra megszólalt.

-          Bocsáss meg, nem értettem. Megkínálhatlak még egy kis itallal? – kérdezte gúnyos mosolyával egy újabb üveg alkohol takarása mögül.

A lány villódzó szemeivel szinte egyenként nyársra tűzdelte a férfi minden létező porcikáját.

-          Dögölj meg! – azzal elvonult.

Blair Waldorf tisztában volt az akciójuk minden részletével, így megakadályozni nem tudta, maximum megszakítani azt.

Pontosan tudta, hogy merre keresse a kapcsolókat, és a hogyan szerelje szét a vetítőt. Meg is oldotta azt. Egy bárszékkel.

A kép eltűnt, és hallani lehetetett a tömeg fellélegzését vagy méltatlankodását, azonban ez Blairt egyáltalán nem érdekelte.

A helyzet komikusságát viszont Serena képtelen volt figyelmen kívül hagyni a csatazaj mellett az ő esztelen vihogása is vonzotta a zavarodott tekinteteket. Így láthatták meg a gatyáig puncsban tocsogó Basst, aki kissé dühösen kezdett el feléjük lépkedni. Igen, mindig is rosszul viselte, ha dugába dőltek a számításai.

-          Mégis mi a francot csináltok? – kérdezte, hangja izzó volt, mintha egy egész zsák parazsat nyelt volna el az elmúlt tíz percbe. Serena csak hangosabban kacagott a saját, ostoba hasonlatán. Fürdött az őt vizslató tekintetek kereszttüzében, nem is próbálta tagadni, hogy élvezi a figyelmet.

-          Chuck – Blair lendületből fordult vissza, még mindig a bárszéket forgatva kacsói között.

Chuck kényszeredetten hajolt el a gyilkos fegyver elől.

-          Blair, ez mégis mit jelentsen? – fogta le a lányt, kezeit összefonta a hölgyemény hasa előtt, így magához szorítva a törékeny testet. A Waldorf fellélegzett a karjaiban.

-          Meg kell védenünk a Humphrey-t! Meg kell akadályoznunk a sajtót, J nem ezt érdemli! – kezdte indulatosan a lány. Bár a férfi nem látta, tudta, hogy a szemei villognak.

-          Hé, hé, hé, hé, hé! Nem azért szórakoztunk a tervvel ennyit, hogy szembeköpd, és véget vess neki! – morogta a fülébe. Blair pedig nem tudta magát meghazudtolni, a teste elárulta: remegett, mint az őszi levél. – Nem tehetsz ellene semmit. A nép már mind írt a Gossipluvnyának, Jennifer Humphrey élete hivatalosan is tönkre van téve. Hiszen ezt akartad, nem? Végleg eltörölni a köztudatból.

Blair Waldorf életében először igazán félt. Nem, nem a sajtótól, a gyűlölködő pillantásoktól, amikor rájönnek, hogy ő is benne volt. Nem, ez mind mellékes dolognak tűnt. Semmi sem volt ahhoz képest, amit a Humphrey-tól fog kapni. És annyira már ismerte a vetélytársát, hogy tudja: duplán fogja az egészet visszakapni. Ő volt Kicsi Jenny mentora, így a lány a saját módszereit fogja ellene fordítani. Erre milliókat is képes lett volna tenni.

Nagyot nyelt. A játék még csak most kezdődik.