Éppen ebben a szent momentumban fejeztem be ezt a fejezetet, és mint látható, át is neveztem.:) Az okokat nem szeretném megint elsorolni, bizonyára így tizedszerre már unalmas, nektek is olvasni, nekem is pötyögni. Ami az illeti, egyetlen kérdésem van: akarja még valaki olvasni a történetet? Mert bizony elég unalmas magamnak írogatni, hiába csinálom szívesen, egy idő után ráunok. Hülye azért nem vagyok, volt olyan nap, amikor az új fejezetre ötven oldalmegnyitás volt, és noha tudom, hogy maximum ebből öt embert érdekli, de azok olvassák is. Az első fejezetre 55 megtekintés van, és semmi visszajelzés. Ez azért rosszul esik.
Na jó, ez kissé szánalmas, hogy itt sírok, de ez tényleg igaz. Inkább nem alázom tovább magamat, jöjjön a fejezet. :)
'Chapter
Pierre, kérem! – szólt
Monaco hercege az inasának.
ajtó mögül halk, mégis
határozott koppantás hallatszódott, majd belépett a szobába a nyalkahuszár,
francia inas. Haja zselével volt hátrafésülve, mintha libazsírral kente volna
az amúgy vállig érő loboncát. Pödrött bajusza vígan kunkorodott felfele, inasi
egyenruháját egy arany zsebóra tette különlegesebbé, ezzel is azt mutatta a
többi szolgálónak: ő különleges helyzetben van.
-
Qui, Monsieur!
Ez’t a levelet a bará’tnő’étől ka’ptuk, Mademoiselle Blai’r Waldorftól –
nyújtott át egy cirkalmas betűkkel írt, parfümmel behintett, bézsszín
kartonlapot. Louis párszor megforgatta a kezében, nehézkesen olvasta a
Mademoiselle kunkori, arisztokratikus betűit. Alig észrevehetően megszimatolta
a papírdarabot. Büszkén megállapította, ez Blair parfüme.
-
Ma este lesz a
bál. Kérem, Pierre, szerezzen be maszkot, öltönyt és egy szál hófehér rózsát.
Sokat segítene ezzel.
Louis szinte még be sem
fejezte a mondandóját, Pierre már ott sem volt. Kihajtotta a territóriumáról a
fakanalát szorongató Marie-t, és Jean-t, a sofőrt is riadóztatta, hogy mindjárt
ugorjanak, az uruknak vásárolni kell öltönyt, sapkát, sálat, minden jófenét.
Louis csak kedélyesen megrázta a fejét.
Csípőjét a mögötte álló, antik stílusú asztalnak támasztotta, majd gondolatait
uralma alá hajtotta Blair Waldorf elbűvölő személye. Talán már szerette is. Nem
igazán tudta, hogy mit érez, még soha nem volt igazán szerelmes, a nők csak
azért tapadtak rá, mert ő a trónörökös, a királyi család egy tagja! Más egyéb
indok nem is kellett ehhez.
Noha tudta, hogy Blair is
eleinte csak a jóképű uralkodót látta benne, semmi többet. Aztán megkapta a
cipőjét. Ekkor úgy érezte, ez a lány más, eddig még senki nem próbálta egy
népszerű mesévé alakítani az életét. Senki nem próbált még az ő egyetlen
hercegnőjévé válni.
Blair pedig pontosan
ilyesfajta gondolatokat ébresztett benne, és talán ez volt az, ami vonzóvá,
érdekessé tette a lányt. Másrészről pedig semmi kivetnivaló nem volt benne,
művelt, gazdag, és szép is volt. A testvére is csak kettő dologba tudott
belekötni: az egyik a nem nemesi származás; a másik pedig a hírhedt ex-fiú,
Chuck Bass.
Az újgazdag ficsúr híre
Európa ajtain döngetett, az arisztokraták hamar észrevették az új, szinte
megvezethető pénzforrást, amely több pénzt hozhatna, mint bármi más.
Csak arra nem számítottak,
hogy az alig tizennyolcat töltő fiúcska túlságosan dörzsölt hozzájuk képest,
így még mielőtt a felsőbb körök észrevehették volna a szerződések kétértelmű
vonatkozásait és kiskapuit; nem maradt semmijük. Az összes ingóságuk odalett,
és minden a legifjabb Basshez ment.
Louis is hallotta ezeket a
történeteket, leginkább Anglia környékéről. Néhány Lord is elbukta a vagyonát a
fiúval, így Franciaországban inkább nem is lépett senki sem kapcsolatba a férfival,
magukat védték a látszólagos tudatlanságukkal.
A franciák mindnet
túlbonyolítanak, így a politikájukat is. Monaco pedig egészen remek
kapcsolatban van velük, így ők is kaptak a vezetőség fejmosásából.
A Grimaldi lassan fújta ki
a levegőjét. Blairtől eljutott az irritáló ex-fiújához. Kicsikét szánalmasnak
érezte önmagát.
Nathaniel Archibald
fáradtan rogyott le Raina fésülködő asztala elé. A szemei alatt hatalmas táskák
lógtak, arca sápadt, kissé beesett, és ezen még a Dior öltönye sem tudott
javítani. Rendkívül fáradt volt, az éjszaka egyáltalán nem tudott aludni,
hiszen egész végig a Jennyvel folytatott beszélgetése csengett vissza a
füleiben. Talán semmi köze sem volt a szőke gótkirálynő dolgaihoz, de akkor sem
tudta még csak elviselni sem a gondolatot, hogy a lány Chuckot kereste rajta.
Chuckot, azt a Chuckot,
aki a szüzességét vette el. Amiért kissé neheztelt is a férfira, de igazán nem
csodálkozott rajta, hogy ő tette meg ezt is helyette. Hiszen Nate ha nem is
tervezett, de számított a dologra. Mármint a még meg nem történt dologra.
Nate megrázta a fejét,
fakóbarna, fésületlen haja ide-oda szállt közben.
Nem, ez a múlt. Huhu,
Archibald, már van barátnőd, tudod, Raina Thorpe! Az a fekete vadmacska, akit a
Martinivel kínálgatsz!
Azonban Nathanielnek
mindegy volt, hogy emlékezteti-e magát a jelenlegi szexuális életére, továbbra
is csak Jennifer Humphrey járt a buksijában. Perverzebbnél, perverzebb, erős
tizennyolcas karikás képek villantak fel előtte a nővel kapcsolatban, ahogy
csatakos izzadtan csókolják egymást, és…
Nate, hiába állt érett
férfi hírében, elpirult a gondolatra.
Egyszerűen vágyott a
pandaszemes társaságára, és tudatalatt egyértelmű is volt a számára, hogy nem
csak mint barátok. De még magának is nehézkes volt ezt beismernie. És amíg ő
magával viaskodott, addigra Raina rá is jött mindenre, ami közte és a Humphrey
között történt, illetve nem történt.
Raina Thorpe egyébként is
halucinogén hajlamokkal bír, rendkívül féltékeny, – már ha látja az ellenfelét
a hölgyben – egy tüneményes kis fúria tud lenni olyankor, – mint tegnap óta
megtapasztalhatta – de erre még rátett egy lapáttal a barátja furcsa
viselkedése, amikor a lányról kérdezte, az idegesítő kerülgetés, a macska-egér
játék.
Ez pedig bosszantotta a
lányt. Veszekedéssé fajult a dolog, Raina úgy fújt Nate-re, mint egy macska,
szemeiben az ádáz bosszú tüze égett, a haja a gravitációnak ellent mondva
villámcsapott állapotban állt a plafon felé. Majd sértődötten otthagyta
Nate-et, és közölte, ő nem megy vele Chuck partijára.
Ez történt pontosan
hajnali fél tízkor, ami után az Archibald úgy döntött, tojik a világra. Raina
majd megbékél, hiszen semmi oka sincsen a féltékenykedésre, csupán megzavarta
egy régen látott ismerős érkezése, és ő nem tett olyat, ami ezt a reakciót
kiválthatta volna a lányból. Így Nate nem reagálta túl. Tudta, hogy ő már pedig
nem felelős semmiért sem. Csupán felfújták a Jenny Humphrey elnevezésű
emberegyed létezését.
Az Archibaldot az ébresztette fel a
szövevényekkel teli, kifacsart gondolatmenetéből, hogy az fésülködő asztal
kemény gránitján koppant a feje. Amint az ingerületet vezető receptorai
felfogták és elszállítatták a fájdalmat az agyába, Nate azonnal felébredt,
kékszín szemei kitágultak a döbbenettől, majd újult erővel ejtette vissza a
fejét az előbbi kemény területre. Túl fáradt volt még ahhoz is, hogy egyáltalán
tudomásul vegye a körülötte lezajló valóságot.
Jelenleg egyedül volt a
luxus apartmanban, és nem is akart mást, csak gondolkodni egy keveset, a fejét
kiüríteni. Ezért úgy döntött, alszik. A kezein felgyűrte a drága öltönyt, majd
a karjaira hajtva a fejét, hangosan hortyogva elaludt, mint egy nagyra nőtt
gyermek.
Már rendkívül
felidegesítette magát. Több mint ötször pakolta ki és be a szerződést abból a
nyomorult, zipzáros Louis vuitton táskából. Három percenként eldönti, hogy igen,
most meg fogja tenni azt, amire Eleanor kérte, aztán a következő fél percben
pedig meggondolja magát, mert úgysem tudná megtenni. Ah, úgy viselkedik, mint
holmi hülye kis tinédzser, aki a szerelmes levelet pakolja ide-oda, hogy
odaadja-e a fiúnak, avagy sem.
Mert mi más is lenne a
jobb dolog, mint a beláthatatlan jövőn filozofálgatni egész életeden keresztül?
Jennyfer Humphrey idegességében lesöpört néhány vastagabb könyvet az
íróasztaláról. A fejét pedig a kezeibe temetve mormolta az imákat az estére. Hiszen
el fog menni Charles partijára. Ha kis is dobják, akkor is oda kell adnia
Blairnek a szerződést. Tegnap este még beszélt is Eleanorral, aki kötelezte,
hogy menjen el az elitek szórakoztatására szánt eseményre. Így nem volt
választása. Már ha, akarja a beígért divatbemutatót, amivel még jobban fel
tudná virágoztatni a saját tehetségét. Ha minden jól megy, ez a Waldorf
Desing-nál fog bekövetkezni. az pedig mégis csak egy világmárka.
Jennynek kedve lett volna
még valamit a földhöz vágni tehetetlen dühében. Ugyan, ő nem kapott meghívót,
mégis már tegnap elkezdte a ma esti báli ruhájának a megvarrását. Egy vérvörös,
csavart fodros, a combjáig felvágott, nyakba akasztós ruhát gyártott, aminek a
deréki részére két órával ezelőtt varrta fel a fűzőt. Spanyol flamenco táncosi
ruha akart ez lenni, de mostanra ez inkább holmi western pincérnős stílusra
hajazott.
Maszkot pedig egy
brooklyni kisboltból szerzett, sima egyszerű, arany álarcot vett, amit a vörös
csillámmal megformált rózsa alakok tettek egyedivé, meg az oldali részén lévő
fekete tollak. Arról azonban még fogalma sem volt, hogyan fog elvegyülni a
tömegben, hiszen Blairnek is kell az az italmennyiség, amitől majd aláírja a
papírokat.
Blair Waldorf az egész
alakos, művészi mintákkal körbefaragott tükrében méregette a rajta feszülő
ruhát, noha a bálig még volt majdhogynem négy órája. Amint felkelt reggel, az első
dolga is az volt, hogy megpördüljön a tükör előtt, aztán másfél órán keresztül
ázzon a kádba, hogy a bőre elég hidratált maradjon még jövőhét keddre is. Imádott
szoknyába lenni, ilyenkor midig száz százalékosan nőnek érezte magát, – nem mintha
néhanapján megkérdőjelezné a nemi hovatartozását – főleg ezekben a hosszú, régi
stílusú nagyasszonyi ruhákban.
A csípőjére helyezte a
kezeit, és még egyet forgott a saját tengelye körül. Elmosolyodott. Teljesen
elégedett volt magával. Az alakja hibátlan, összesen negyvenhét és fél kilót
mutatott a mérleg még a reggelije után is! Pedig azok macaroonok voltak! És ez
igen nagy teljesítmény volt, amit Blair büszkén is mutogatott.
A ruhája hátoldalán a
fűzőt meg sem kellett Dorotának húznia, így is majd’ tenyérnyi masnit
köttethetett rá, arról nem is beszélve, hogy kényelmesen kapott levegőt, sőt,
nem is szédült a göncében, pedig már három órája gyönyörködött magán.
Újra végigmustrálta a ruha
minden egyes szegletét. A mély dekoltázzsal megáldott csoda kiemelte kevésbé
gömbölyded vonalait, és szálkás vékonyságát. A felső rész babakék és arany
komponenséből kiemelkedett a szeme, és a barna, csavart hullámokká babrált haja.
A fűző fehér színe kissé kövérítette, de ez már szinte jól állt neki, – amit senkinek
sem vallott volna be – ráadásul az A vonalú esés, és a deréki részből induló
arany szövet kissé magasította is, nézett ki vagy százhatvannégy centinek! A
derekára kötött rézbevonatú kutyaláncok egy másik, vadabb stílust képviseltek
az elegáns mellett. A tökéletes kontraszt csak így jöhetett létre.
Blair az arca elé helyezte
az álarcát. Tökéletes volt, egyszerűen ellenállhatatlan. Önmaga dicsőítéséből a
telefonja csörgése ébresztette fel.
-
Chuck? Még van
majdnem három óránk a bálig – tromfolta le a férfit, hogy megzavarta saját maga
aphroditésítésében.
-
Kicsiszívem,
Blair, a terv változott. Csalogasd valahogy el a Humphreyt, és neked is jönnöd
kell! Most! Nate egy órán belül ideér. És addigra minimum a biztosítékoknál
kell lennünk, és még jó pár alkalmazottal van tisztázni valónk. – Blair megforgatta
a szemeit, majd nagy sóhajtás után beleegyezett.
-
Megyek, apu –
aztán kinyomta, majd gyerekesen kinyújtotta a nyelvét a készülékre.
Akkor, kezdődjön a
Velencei Maskarás Bál – Uppear East Side-i módra.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése