Szerintem mindenkinek feltűnt, hogy ahhoz képest, hogy visszatértem, csak egyetlen új fejezettel jelentkeztem eddig, és ez még egy ideig nem fog változni.
Az ok egyszerű. Iskola. A legtöbb ember már megvilágosulhatott, amikor ezt leírtam.
Sajnos nem az lett, amit szerettem volna, matematika múlt félévi utolsó dolgozatom teljesen elrontottam, így a tanár már be is véste a négyest félévi jegynek.
Régebben említettem azt a bizonyos szerelmet. Igazából máig nem tudom mi folyik "köztünk" - és ezt most kurvára ironikusan írom -, mert egyszerűen a remény hol itt, hol ott felbukkan, és már néha kézi gránáttal lődözném, netalán komolyabb tűzgépekkel, de a rohadék mindig elmenekül.
Emlékeztek még az úgy nevezett barátnőimre? Hála az égnek elültettek onnan, így most messzebb ülök tőlük, és nem kell mindig elviselni a képüket. Talán egy kissé másabb baráti társaságba keveredtem, és ez most így jobb, sokkal.
Borzalmas volt a nyolcadik osztály első féléve a számomra, de nem bánom. Azt hiszem, szerezhettem egy kis tapasztalatot.:)
Szóval, most leírom azt, amiről eredetileg kéne szólnia a bejegyzésnek. A Let me Breath következő fejezetének a vázlata sincsen meg, egyszerűen nincsen energiám írni, ötletelni, semmire. Amikor pedig eszembe jutnak a jó ötletek, se papír, se telefon nincsen a közelemben, így alig tíz teljes perc alatt minden eltűnik, amim volt.
Viszont már nagyon szeretném tovább írni a történetet, az első pár vázlatból - amiket nagy okosan elkevertem valahová - még emlékszem pár dologra, ami jelenleg a telefonom jegyzeteiben pihenget, és csak arra vár, hogy ihlet-bácsi jöjjön, vagy a múzsa-néni homlokon csókoljon.
Amúgy már majdnem két hónapja egy betűt sem ütöttem le a worldbe, pedig nem egy történet várakozik a pendrive-omon, szóval elég régóta nem hódoltam a kedvenc szenvedélyemnek.
Na mindegy, megint csak mentegetőzés, fejezet nélkül. Gondolom, unjátok (már ha még valaki látogatja az oldalt.)
Legyen további szép hetetek, sok szerencsét a dologzatokhoz, és ne csesszétek el úgy, mint én! :3
Addig egy kis die Music!