No. 07. Chapter: No need to be shy

Sziasztok!
Először is ismét a lábatok elé borulok, elszámoltam magamat a téli szünetre, konkrétan egyetlen napom volt tanulni, takarítani és ugye még írni is, hála a síelésnek (amit amúgy egész megszerettem). Szóval, késve, de itt van az új fejezet, amit leginkább az átvezető fejezetek kategóriájába tudnék sorolni - ebből kifolyólag nem is lett olyan hosszúságú, mint általában szokott.
Azért remélem, még ennek ellenében is szívesen fogja az a pár ember olvasni, akit érdekel a történet. Tényleg remélem, hogy ezúttal az a pár emberke nyomot is hagy, mert elég unalmas magamnak írogatni, még akkor is, ha élvezem. (Igen, ez enyhe zsarolás <3 :D)
Na, nem rizsázom tovább, jó olvasást! :)
Ui.: Az ask és a tumblr-öm mostantól nyilvános - mármint, felvállaltam itt is :)

X tumblr.com | X ask.fm

'Chapter

Óvatosan, magához képest rendkívül szépen írt. De még ez is csak otromba macskakaparásnak tűnt a kecses, nőies betűk mellett. Senki nem venné be, hogy ezt egy olyan dekoratív nő írta volna, mint Blair Waldorf. Maximum azt, hogy egy homoszexuális alkotta ezeket a betűket.

Chuck dühösen összegyűrte az egyik bézs meghívót. Talán ha nyolc évesen elment volna kalligráfiára…? Nem, az ő kézügyességének még ez sem kedvezett volna. Hiszen pokolian rondán ír, technikából mindig is a kettest, jobb esetben a hármas alját súrolta, csak az apja pénzének hála, hogy nem ilyen felesleges tantárgyak miatt bukott meg.

A Bass fáradtan rogyott le a főnöki székébe. A fejét a háttámlára vágta, de a fájdalom kevésbé érdekelte, csak el akarta érni a célját. Lassan fújta ki a levegőjét, majd benyomta a második gyorshívót a telefonján – Andrew számát.

-          Mr. Bass? Üdvözlöm – hangozott a formális köszöntés.

-          Hagyjuk most ezt, Andrew. Kell egy írásszakértő, aki remekül másol bármilyen kézírást.

-          Van egy ilyen ismerősöm, felhívom.

Chuck tudta, hogy legkevesebb negyed órát, maximum egy órát kell várnia a magánnyomozója ténykedéseire. Nagyot sóhajtott, majd ráérősen felkelt a székéből, és a huszadik emeletről – azaz a legfelsőbb, saját lakosztályából – egyesével szedve az emeleteket, a lesétált a lépcsőn, abban bízva, hogy mire leér, Andrews már hozza is az emberét.

A fültől-fülig terpeszkedő mosoly levakarhatatlan volt az arcáról, míg barna szemei veszettül csillogtak, mintha éppen megnyert volna valamiféle tombola főnyereményét. Haja tetszetős csigákban kunkorodott a vállain, a fejére egy zöld, bőkarimás kalapot aggatott. Sietős léptekkel száguldott az utcán, külsőleg hibátlan volt, a kényelmes szövetkabátjában, és a mocsárzöld prada csizmájában, a fekete chanel táskája pedig kedvtelve fityegett a kezén. Ilyen volt a tökéletes nő. Magabiztos, gyönyörű, előkelő, vékony, okos és persze ravasz.

Ez volt Blair Waldorf, bájosan vérfagyasztó önmaga.

So... never give up. I'm here

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, amiért eddig nem voltam/vagyok. Az életem teljesen felfordult, a jegyeim ugyan továbbra is elég egyhangúak (ötös, ötös hátán), viszont néhány osztálytársnőm elég szemétül bánt velem, és néha már legszívesebben az suliba sem mentem volna be emiatt - konkrétan a pokol volt iskolába járnom. Nem kell sajnálni, nem azért írom. Hanem mert ez a problémám már megoldódott. :) Elültettek, oda, ahol nem érhet baj, és ennek rendkívül örülök!

Szóval. Hamarosan újra lesznek fejezetek, légkésőbb karácsonyra tálalom a hetest - amiről még ötletem sincsen, hogy mi lesz benne, mert nem igazán ezen járt az agyam az utóbbi időben. Konkrétan letojtam, hogy mi van a bloggal. Viszont hamarosan publikálni fogom az ask.fm-em, ahol kérdezhettek tőlem a történettel/novelláimmal (mert az is lesz, hála a szerelmi bánatomnak) kapcsolatban. Ha minden igaz, tumblr.-t is fogtok kapni. :3

Mindenkinek szép hétvégét! - annak ellenére, hogy ez csak egy nyeszlett vasárnapot jelent.

No. 06. Chapter: We've a deal

Sziasztok!

Itt az új fejezet, és szerencsére időben készen lett. Én pedig örülök - végre egy olyan rész, amibe beleírhattam kedvenc ámokfutó-mindenttudó hősnőmet, azaz Georgina Sparks-ot. Midőn öröm, ugyebár! ;) Serena lehet egy kissé bengára sikerült, de ez van na, ezt kell szeretni! ;)
A következő fejezettel kapcsolatban pedig, valószínűleg nem igazán tudom hozni decembernél előbb, annak is talán csak a végére sikerül. Előre is bocsánat érte! (Közeleg a középfokú nyelvvizsga, néhány osztálytársamtól már konkrétan a falat kaparom, és ráadásképpen nem ártana megtartanom az átlagom....)

'Chapter

Serena Van der Woodsen egy ablakon keresztül figyelte New York nyüzsgő utcáit, és a sok embert. A tekintete elrévedő volt, abszolút nem fogta fel azt, amit látott. Az egyik legjobb kávézó egy elegáns, mégis visszafogott asztalánál ült. Egy igazi, frissen levágott halványkék tulipán volt vele fejmagasságban, az asztalon a legkülönfélébb ízesítésű croassaintok és gyümölcsök voltak felpakolva, meg egy bécsi mézes, manduladarálékos capucchino. Serena tudta, hogy ennek a mennyiségnek a tizede sem fog elfogyni, hiszen ő maga nem is szokott reggelizni – sőt, általában délután háromig csak egy kávét fogyaszt el –, a társalgó partnere meg még ide sem ért. De a látszatra adni kell – ezt minden manhattani kis fruska tudta már egészen hat éves kora óta.

Serena gondolatai teljesen máshol jártak. Vajon miért hívta egy titokzatos „G” el erre a helyre beszélgetni? Tudta, hogy kit takar ez a betű: Georgina. De maga sem tudta, hogy régi ellensége miért éppen most kereste fel, és mit szándékozik szervezkedni. Egyáltalán minek jött el? Georgina nem kereste volna tovább – kivétel, ha tényleg halaszthatatlan dologról van szó.

Legbelül tudta, hogy végül is miért jött a Sparks által megadott találkozási pontra. Nem akart Bennel lenni. Amikor szerelmes lett a férfibe még az Internátusi tanulmányainak az idején, mindennél jobban őt akarta. Damien Daalgard csak játék volt, de a tanárát komolyan vette. Akkor kapta meg élete első visszautasítását: a tanár úr nem akart tőle semmit. Csak a lázadó tizenévest látta benne.

Azonban Serena többé nem az a tizenhét éves kislány. Kezdett benőni a feje lágya, és valahogy ráébredt, ezt a kapcsolatot inkább a múlt tartja életben, nem pedig az a tüzes, szenvedélyes szerelem, aminek elvileg lennie kéne. Azonban csak egyszer tapasztalt ilyet, méghozzá Dan mellett. Nem, mikor Dannel volt együtt, az a szerelem inkább gyermeteg és szeszélyes volt. Akkor talán Nate mellett volt, amikor így érzett. Már maga sem tudta.

Egy biztos pont volt: ő ilyen mértékű szenvedélyre vágyott.

No. 05. Chapter: Urgent things

-     Sziasztok! Jaj, de jó végre ez az őszi szünet! Csak utána egyből - sajnos - 4 Tz-t írok, szóval tanulnom is kell; ebből kifolyólag csak ezt az egy fejezetet tudom hozni a szünetben! Dobpergést kérek - a blog megkapta az első kritikáját, ami tulajdonképpen nagyon szép lett (ahhoz képest, hogy még csak kezdőcske blog...?), és salala, részt veszek egy versenyen is, mint látható, ahol igazi blogger-nagyágyúk indultak. Talán kicsit nagyon bizakodó vagyok a bloggal kapcsolatban, de próba-cseresznye alapon nekem bármi jöhet! ;)

'Chapter

-          -     Eleanor, sajnálom – mentegetőzött Jenny. A padlótól a tetőtérig nyúló ablakon át bámulta Manhattan felhőkarcolóit és exkluzív hoteleit. Néha viszont a tekintete a Brooklyn-hídra tévedt. Az égen borús fellegek gyülekeztek, szinte már olyan sötét volt, hogy villanyt kellett gyújtania a lakosztályban.

-          Jenny, ha nem jöttek rá, nem szúrtál el semmit – mondta a vonal másik végéről a Waldorf. Jenny tovább bámulta a hidat, belemerült a látványba. Régen hogy utálta azt a nyomorult építményt! Hiszen emiatt különböztették meg őt az iskolájában a többiektől, hogy ő csak egy kis pénztelen, brooklyni söpredék volt a hierarchiában, amit Blairék irányítottak. A Humphrey beleharapott az alsó ajkába – nem akart a középiskolai éveire emlékezni, amit a Constance-ban töltött.

Hirtelen hőkölt hátra, amikor egy esőcsepp az üveghez ütődött – ezzel megijesztve őt. A szemeibe újra visszaköltözött a fény, amint visszatért a gondolataiból. Csak ekkor kapott észbe, hogy még nem is válaszolt a Waldorf-nőnek.

-           Attól tartok, hogy valamit máris kitaláltak ellenem – sóhajtotta a szőke. Ellépve az ablaktól, otthagyta a panorámát, és a levetődött a puha, bézs ülőgarnitúrájukra, a jobb lábát pedig a háttámlára helyezte, és a rajta lévő fekete, platformos cipőnek a sarkát kezdte nézegetni.

-          Mi a legrosszabb, amit ellened elkövethetnek? – kérdezett vissza Eleanor egy kis idő múlva. A lányát ismerte, de a cselszövéseit nem – legalábbis olyan jól nem.

-          Nem tudom – gondolkodott el a Humphrey. – Talán egy rakat gyógyszert öntenek a táskámba, majd egész New York előtt drogosnak állítanak be? – kérdezte végül. Ez volt az első eshetőség, ami az eszébe jutott, hiszen Chuck pontosan tudja, hogy dílerkedett. Sejtette, hogy a múltjában fognak keresgélni valamit, amit könnyen fel lehet ellene használni. És valljuk be, hiába még csak tizenkilenc éves, sok dolgot hagyott maga mögött itt, Manhattanben.

-          Akkor mindig olyan táskával járj, amin van zipzár.

No. 04. Chapter: Awaked devils

Sziasztok!
Végre, ezúttal időben. Amúgy kinek hogy telik a suliidény? Voltatok gólyabálon, vagy valami hasonló eseményen? Én igen, és sikeresen megfáztam.
Na, elég a dumából, jöjjön a fejezet! (Vigyázat, Chuck és Blair újra összeállnak! ;D)

'Chapter

Blair Waldorf, akár egy gyerek, úgy lógatta a lábait a sötétszín pultról lefelé. Chuck pultjáról. A cipői sarkai néha-néha nekikoccantak a kemény burkolatnak, ami kifejezetten idegesítőnek hatott az egyébként is feszült csendben. B a karjain támaszkodva hátradőlt a sötét kőfelületen. Lassan fújta ki a levegőjét.

 -  Azon enni szoktam – szólt Chuck mögülle. Éppen egy új, még bontatlan Jack Daniel’s-es üveget keresett, hogy enyhítse szomját.

Blair ingerülten kapta hátra a fejét. Chuck csak játszik vele, jól tudta. Halotta, ahogy az italt kitölti magának a férfi, ami valamiféle csobogó hanggal járt. Gyorsan lenyugtatta magát, majd élesen, de nem dühösen vágott vissza a férfinek, éppen csak úgy, hogy Chuck tisztában legyen azzal, hogy jelenleg ő a domináns fél, a nősténytigris-hibrid.

-          Régen pedig ezen szexeltünk. – Chuck visszaköpte az italát poharába. Nem számított ilyesfajta válaszra, miközben B egy másik pasival randizgatott.

-          Mondd csak, miért is jöttél el a randiról hercegeddel? Nem te akarsz lenni Miss Tökély? – A Bass eléggé megnyomta a „herceg” szót, amire Blair is felfigyelt. A szemöldökét megemelte, majd magában megállapította, Chuck Bass bizony féltékeny. Nagyon.

-          Hogy ki vagyok, és ki akarok lenni, az két különböző dolog, Bass. És nem randevú volt, hanem csak egy interjú. – A fejét hátradöntve, a szemeit lehunyva fordította az arcát a plafon felé, és élvezte a kellemes félhomályt, ami ráborult a lakosztályra, hála a félig kiégett lámpáknak. Megpróbálta kizárni a tényt, hogy Chuck itt van, mielőtt rávetné magát. Hiszen, a találkozó előtt még beugrott a hotelükbe, hogy legalább valami szexi és izgató cucc is legyen rajta, holott ő maga csak beszélgetni akart, a tudatalattija mégis mást tervezgetett. Azonban nem számított arra, hogy a Bass ennyire be fog rágni egy interjú miatt, amin adta a hülye libát, és csak vigyorgott. Egy kis flört meg nem ártott senkinek.

-          Akkor ezt mivel magyarázod, ha az elmondásod szerint, az nem randevú volt? – kérdezte Chuck. A hangja nagyon mély volt, szinte már hörgő, és Blair tudta, hogy az soha nem jelent jót. Hallotta a motoszkálást körülötte, így fél szemmel felsandított a férfire, aki valami képtelenül rózsaszín dobozt vett elő a széfjéből. Nevetséges volt ennyi sok pinkkel a kezében látni a nagy Chuck Basst. Ez határozottan nem az ő színe.

Aztán Blair nagyot nézett, mikor a férfi a kezébe nyomta az undorító csomagolású ajándékát. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy hozzávágja, gyűlölte a rózsaszínt, csak bazsarózsában volt szép.

-          Engedelmedre, Waldorf! – Chuck arcára a keserű mosolya telepedett, a szemei még a szokásosnál is húzottabbak voltak. Nem is látszott az íriszeinek az a barnás árnyalata.

Desing

Hát, íme készen lett a desing! Azt mondjuk nem értem, hogy miért vagyok rá büszke, amikor a Neverland Blong Desing egyik bloggerinája, Sofi művelte ezt a csodát, ami itt van. Mint, ahogy mailben is kifejeztem a hálámat, itt is szeretném, elvégre nélküle az oldal még mindig a ratyi desing-nal rendelkezne! Szóval ezer hála és puszi neked, Sofi!

Illetve - immár Lala -, hamarosan megint megjelenik a Chat, és ha majd lesz egy pöppetnyi időm - miután elolvastam a két kölcsön-könyvet -, szépen kitöltögetem a modulokat.

A negyedik fejezet érkezése október közepe felé várható - sajnos, ahhoz képest, hogy angolból nyelvvizsgám van, benyaltam két 4-est, szóval javítanom szükséges.

Ennyi lett volna, majd még jelentkezem!

Lala

No. 03 Chapter: Interview with the Prince

Sziasztok!
Huh, ilyen csodás péntek reggel még ebben a tanévben nem volt! W.W Valami kirándulás miatt elmaradtak az óráink, tegnap is csak 4 volt. Bocsánat, hogy nem hoztam időben a fejezetet, de gondjaim vannak, és ugyan a tanulás elég jól megy, még van egy függőben lévő fogadásom az egyik fiú osztálytársammal. Ki kell olvasnom jövő hét péntekre A Fekete Prizma c. könyvet. Aki ismeri, az tudja, hogy röpke 780 oldal.
Jó hír viszont, hogy ez a fejezet is időben (mínusz a minimális késés) készen lett! Szóval, jó olvasást! ;)

'Chapter

Ideges volt. A frissen manikűrözött körmeivel egy jól megszokott ritmusra kopácsolt az elegáns kávézó leghátsó asztalánál. Ha herceg is az illető, még neki sem megengedett ennyit késni egy fontos interjúról. Ráadásul pont Blair Waldorffal? Nevetséges.Blair lassan fújta ki az eddig bent tartott levegőjét, a szemeit mereven az ajtón tartva rendelt magának még egy cappuchinót. Már a harmadikat itta sorozatban, és másfél órája várakozott a hercegre. Grimaldi Louis. Honnan ilyen ismerős neki ez a név? A sok munkától talán nem csak az egészsége, de a memóriája is romolhatott. Valamelyik nap Serenát is alig ismerte meg az egyik partin.

Türelmetlenül hátradobta barna tincseit, majd a táskájában kezdett el kutakodni, hogy írjon a főnökének, a delikvens képtelen idetolni a képét – persze mindezt finomabban megfogalmazva. Rengeteg időt elvesztegetett erre a találkozóra, tönkretette a napirendjét, és ráadásul még nem is találkozott a herceggel sem! Inkább megkockáztatja, hogy másnak adják a cikket – vette elő a fehér IPhoneját.

Hirtelen nem is tudott megszólalni. A Gossip Girl cikket már reggel megkapta, de még ideje sem volt ránézni, pontosabban el is felejtette. Most viszont letaglózott. Hogy Little J, itt? Ez biztosan csak egy idióta facebookos kép, amit valaki beküldött GG-nek. Blair elnyílt ajkakkal, döbbent arckifejezéssel bámulta a képernyőt, és csak percekkel később jutott az eszébe levegőt venni. Intéznie kell egy életmentő hívást! Tárcsázás után egy másodpercet sem kellett vállnia, az első kicsöngésre fel is vették a telefont