No.10. Chapter: Sweet complication

Sziasztok!

Ahogy ígértem itt a folytatás, időben! Hát mit mondhatnék? Talán ez és a következő egy-két fejezet lesz a tetőpont a történetben, amikor már tényleg minden ki fog derülni! És a feje tetejére fog állni.

Hogy mikor érkezik? Gőzöm sincsen, most vége lesz az iskolának (nyehehe, aztán a bizit is megkapom 26-án), utána hétfőn pedig indulok a Balcsira, majd mehetek Csehországba, és úgy még valami családi nyaralás... Hát igen, mozgalmas lesz ez a nyár is a számomra!

Egy kis hirdetés: Timtetable - saját blog, tipikusan a dumázgatós fajtából, szóval, akit érdeklek, itt megtalálhat! (vacak a kinézet, tudom)

Szóval, kitartás, és most jöjjön a fejezet.

'Chapter

Csókuk nem volt édes, lágy, kegyes, vagy éppen szerelmes. Tépték, harapták egymás ajkait, nem érdekelte őket a kiserkenő vér, mintha így bosszulták volna meg a másikon, hogy az nem volt vele egészen eddig; hogy nem voltak együtt. Hogy hiányoztak egymásnak. Nathaniel és Jennifer ebben a szituációban, mind a ketten határozottan türelmetlenek voltak. Szenvedélyük, követelőző mozdulataik, túlfűtött érzelmeik egy pillanat alatt trópusi páratartalmat produkáltak a jelenleg igen szűkös liftbelsőben. Azonban ez érdekelte őket a legkevésbé. Prince Archibald kezeit alaposan végigfutatta a lány formás domborulatú, de vékony alakján; élvezettel hajolt bele a hidrogénszőke hajkorona legelrejtettebb zugaiba, beszívva az édes nárcisz illatot. Szemei az őket átellenben mutató tükrökben felejtette, kedvére legeltette a mélykék tekintetét az egymáshoz feszülő testükön. Mindeközben mohón puszilgatta, szívogatta a bőrt a lány – szinte már abnormálisan – hamuszürke bőrén, tenyerei mindvégig azon fáradoztak, hogy a rafinált esésű ruhacsodát valahogy széthajtogassa, felhúzza, vagy tudja is ő, csak a lány fedetlen bőréhez érhessen! Hiszen a kis Jenny Humphrey három teljes év alatt csak még szebb lett! Mint egy eleven gót-stílusú porcelánbaba! És az övé. Ez a tény pedig teljesen megőrjítette, minden ép gondolatát kitörölve a fejéből.

-          Te tervezted így, igaz? – hangja rekedtes volt, csupán miliméterekről sóhajtotta ezt bele a lány arcába, de a mondat inkább kétértelmű volt: maga sem tudta, hogy a helyzetre vagy a bíborszín ruhakölteményre gondolt.

-          Felesleges válaszolnom – nyögte a Humphrey is a maga reszelős, vágyaktól eltorzult hangján, miközben a bal lábával kecsesen béklyóba fogta a férfi derekát, ezzel még közelebb rántva magához. Nem titkolt szándéka volt itt és azonnal megerőszakolni az Archibaldot.

Waiting for leaving school...

Megint eltűntem!
De már a kertek alatt kopogtatok, csak a suli mindig keresztül húzza a számításaimat. Többek között jelenleg ezért nincs időm a klaviatúrát püfölni írás gyanánt. (semmi köze a jövő heti 7 dogámhoz... áh tényleg)
Szóval, a Let me Breath már a végéhez közeleg, nem tervezek neki nagy terjedelmet: 15 fejezettel még a nyáron le is szeretném zárni, a vége körvonalazódni látszik. Ezzel együtt viszont új projectbe is kezdenék, ami itt blogspoton futna (más link alatt) és az AFS-en egy másik: Igazából partner néven. Ismeri valaki a Kaleido Start-t? Mert bizony az is egy fanfictionnak készülget.
A blogspotos pedig? Egyelőre meglepi :)
Mint látható a fenn maradó időben fel szeretném kissé pörgetni a blogot: versenyekre jelentkeztem; kritikás blogoknak írogatok, cseréket kötök. Igazából mindezt már régen meg kellett volna tennem, de csak most jutottam el eddig. *taps, taps*
Hát, remélem elszórakoztatott pár embert ez a panaszáradat és ez a dumázgatós-tervezgetős bejegyzésnek készült szösszenet!
További szép napot, és ne feledjétek; 10. fejezet jún. 10-én fent lesz! :)

No. 9. Chapter: Haunted

Sziasztok!

Ezt a fejezetet már hónapok óta meg akartam írni, és most nagyon örülök, mert végre eljutott idáig is a történet! Itt kezd beindulni a konfliktus és mondhatnám azt is, hogy az első nyolc fejezet csupán csak az előkészítés szerepét játszotta! :) Köszönöm azoknak akik szavaztak rám a blogversenyen, nagyon jólesik, csak azt bánom, hogy nem tudom ezeknek az embereknek a kilétét! <3

A következő fejezet érkezése április 9-re várható, remélem, addig sikerül elkészülnöm vele. Mindenkinek jó szórakozást hozzá, és légyszi, ne utáljatok a vége miatt olyan nagyon! ;)

XoXo 

Serena Van der Woodsent a hangosan kopogó cipőinek hála, az Empire Hotel legtöbb alkalmazottja azonnal kiszúrta. Persze ennek a hirtelen jövő figyelemnek nem a dollármilliárdos Ferregamo cipők voltak az okai. Csupán csak az egyik.

A kezei a mellei alatt összefonva pihentek, de a feszültség szinte lerítt róla. A tartása szigorú, és egészen pontosan huszonhárom perce sietett át és vissza folyamatosan a konyha és az ideiglenes báltermet összekötő szakaszon. Sok dolgozó kérdezte már okát, hogy miért van itt, hiszen nem volt szokványos a látványa az ilyen helyeken.

Másrészről ehhez a hatalmas Velencéből rendelt királynős hacukájának is köze lehetett. A haja szoros kontyba volt fogva, csak pár szépen megalkotott csiga cirógatta a tarkóját, és omlott a válla vonaláig. Az arcára – kivételesen – csekély mennyiségű kozmetikum fecsérelődött, csak a pirosítóból használt túl sokat, szinte ettől úgy nézett ki, mint egy jól formált paprika, mivelhogy az elegáns hacukája is pirosas színekben pompázott.

A bársonyos palást kapucni részén igazi hópárduc bunda díszelgett, ami ugyan lefedte a Serena teljes egészében meztelen hátát, de nem takarta a földet söprő egészruha mély dekoltázsi részét, amelyen már több a mellette elhaladó beosztott is legeltethette a szemeit.

Persze ez a Van der Woodsen-lány figyelmét sem kerülte el, így a vörös-fehér-fekete kompozációs, féldrágakövekkel ékesített maszkot a felső domborulatai elé helyezte, ezzel szabotálva a kéjenc munkások szórakozását.

Serena türelmesen várt. Tudta, hogy a parti másodpercek múlva kezdődhet, így nem érte csalódás, amikor több nyalkahuszár pincérfiú suhant el mellette drága – és persze egészen magas alkoholszázalékos – pezsgőket cipelve a klasszikus ezüst tálcáikon. Serena megrántotta a vállá, majd észrevétlenül lehalászott kettőt a sokból, gondolván, ha már a Waldorfra kell egy ilyen helyen várnia, megérdemli ezt. Duplán.

Így történt azt, hogy koccintott magával, majd egyszerre döntötte le a bódító hatású nedűt a torkán.

No. 08. Chapter: Ready for War?

Sziasztok!
Éppen ebben a szent momentumban fejeztem be ezt a fejezetet, és mint látható, át is neveztem.:) Az okokat nem szeretném megint elsorolni, bizonyára így tizedszerre már unalmas, nektek is olvasni, nekem is pötyögni. Ami az illeti, egyetlen kérdésem van: akarja még valaki olvasni a történetet? Mert bizony elég unalmas magamnak írogatni, hiába csinálom szívesen, egy idő után ráunok. Hülye azért nem vagyok, volt olyan nap, amikor az új fejezetre ötven oldalmegnyitás volt, és noha tudom, hogy maximum ebből öt embert érdekli, de azok olvassák is. Az első fejezetre 55 megtekintés van, és semmi visszajelzés. Ez azért rosszul esik.

Na jó, ez kissé szánalmas, hogy itt sírok, de ez tényleg igaz. Inkább nem alázom tovább magamat, jöjjön a fejezet. :)

'Chapter

 Pierre, kérem! – szólt 

Monaco hercege az inasának.

ajtó mögül halk, mégis határozott koppantás hallatszódott, majd belépett a szobába a nyalkahuszár, francia inas. Haja zselével volt hátrafésülve, mintha libazsírral kente volna az amúgy vállig érő loboncát. Pödrött bajusza vígan kunkorodott felfele, inasi egyenruháját egy arany zsebóra tette különlegesebbé, ezzel is azt mutatta a többi szolgálónak: ő különleges helyzetben van.

-          Qui, Monsieur! Ez’t a levelet a bará’tnő’étől ka’ptuk, Mademoiselle Blai’r Waldorftól – nyújtott át egy cirkalmas betűkkel írt, parfümmel behintett, bézsszín kartonlapot. Louis párszor megforgatta a kezében, nehézkesen olvasta a Mademoiselle kunkori, arisztokratikus betűit. Alig észrevehetően megszimatolta a papírdarabot. Büszkén megállapította, ez Blair parfüme.

-          Ma este lesz a bál. Kérem, Pierre, szerezzen be maszkot, öltönyt és egy szál hófehér rózsát. Sokat segítene ezzel.

Louis szinte még be sem fejezte a mondandóját, Pierre már ott sem volt. Kihajtotta a territóriumáról a fakanalát szorongató Marie-t, és Jean-t, a sofőrt is riadóztatta, hogy mindjárt ugorjanak, az uruknak vásárolni kell öltönyt, sapkát, sálat, minden jófenét.

Tudom, hogy most utáltok, de...

Szerintem mindenkinek feltűnt, hogy ahhoz képest, hogy visszatértem, csak egyetlen új fejezettel jelentkeztem eddig, és ez még egy ideig nem fog változni.

Az ok egyszerű. Iskola. A legtöbb ember már megvilágosulhatott, amikor ezt leírtam.

Sajnos nem az lett, amit szerettem volna, matematika múlt félévi utolsó dolgozatom teljesen elrontottam, így a tanár már be is véste a négyest félévi jegynek.

Régebben említettem azt a bizonyos szerelmet. Igazából máig nem tudom mi folyik "köztünk" - és ezt most kurvára ironikusan írom -, mert egyszerűen a remény hol itt, hol ott felbukkan, és már néha kézi gránáttal lődözném, netalán komolyabb tűzgépekkel, de a rohadék mindig elmenekül.

Emlékeztek még az úgy nevezett barátnőimre? Hála az égnek elültettek onnan, így most messzebb ülök tőlük, és nem kell mindig elviselni a képüket. Talán egy kissé másabb baráti társaságba keveredtem, és ez most így jobb, sokkal.

Borzalmas volt a nyolcadik osztály első féléve a számomra, de nem bánom. Azt hiszem, szerezhettem egy kis tapasztalatot.:)

Szóval, most leírom azt, amiről eredetileg kéne szólnia a bejegyzésnek. A Let me Breath következő fejezetének a vázlata sincsen meg, egyszerűen nincsen energiám írni, ötletelni, semmire. Amikor pedig eszembe jutnak a jó ötletek, se papír, se telefon nincsen a közelemben, így alig tíz teljes perc alatt minden eltűnik, amim volt.

Viszont már nagyon szeretném tovább írni a történetet, az első pár vázlatból - amiket nagy okosan elkevertem valahová - még emlékszem pár dologra, ami jelenleg a telefonom jegyzeteiben pihenget, és csak arra vár, hogy ihlet-bácsi jöjjön, vagy a múzsa-néni homlokon csókoljon.

Amúgy már majdnem két hónapja egy betűt sem ütöttem le a worldbe, pedig nem egy történet várakozik a pendrive-omon, szóval elég régóta nem hódoltam a kedvenc szenvedélyemnek.

Na mindegy, megint csak mentegetőzés, fejezet nélkül. Gondolom, unjátok (már ha még valaki látogatja az oldalt.)

Legyen további szép hetetek, sok szerencsét a dologzatokhoz, és ne csesszétek el úgy, mint én! :3

Addig egy kis die Music!

No. 07. Chapter: No need to be shy

Sziasztok!
Először is ismét a lábatok elé borulok, elszámoltam magamat a téli szünetre, konkrétan egyetlen napom volt tanulni, takarítani és ugye még írni is, hála a síelésnek (amit amúgy egész megszerettem). Szóval, késve, de itt van az új fejezet, amit leginkább az átvezető fejezetek kategóriájába tudnék sorolni - ebből kifolyólag nem is lett olyan hosszúságú, mint általában szokott.
Azért remélem, még ennek ellenében is szívesen fogja az a pár ember olvasni, akit érdekel a történet. Tényleg remélem, hogy ezúttal az a pár emberke nyomot is hagy, mert elég unalmas magamnak írogatni, még akkor is, ha élvezem. (Igen, ez enyhe zsarolás <3 :D)
Na, nem rizsázom tovább, jó olvasást! :)
Ui.: Az ask és a tumblr-öm mostantól nyilvános - mármint, felvállaltam itt is :)

X tumblr.com | X ask.fm

'Chapter

Óvatosan, magához képest rendkívül szépen írt. De még ez is csak otromba macskakaparásnak tűnt a kecses, nőies betűk mellett. Senki nem venné be, hogy ezt egy olyan dekoratív nő írta volna, mint Blair Waldorf. Maximum azt, hogy egy homoszexuális alkotta ezeket a betűket.

Chuck dühösen összegyűrte az egyik bézs meghívót. Talán ha nyolc évesen elment volna kalligráfiára…? Nem, az ő kézügyességének még ez sem kedvezett volna. Hiszen pokolian rondán ír, technikából mindig is a kettest, jobb esetben a hármas alját súrolta, csak az apja pénzének hála, hogy nem ilyen felesleges tantárgyak miatt bukott meg.

A Bass fáradtan rogyott le a főnöki székébe. A fejét a háttámlára vágta, de a fájdalom kevésbé érdekelte, csak el akarta érni a célját. Lassan fújta ki a levegőjét, majd benyomta a második gyorshívót a telefonján – Andrew számát.

-          Mr. Bass? Üdvözlöm – hangozott a formális köszöntés.

-          Hagyjuk most ezt, Andrew. Kell egy írásszakértő, aki remekül másol bármilyen kézírást.

-          Van egy ilyen ismerősöm, felhívom.

Chuck tudta, hogy legkevesebb negyed órát, maximum egy órát kell várnia a magánnyomozója ténykedéseire. Nagyot sóhajtott, majd ráérősen felkelt a székéből, és a huszadik emeletről – azaz a legfelsőbb, saját lakosztályából – egyesével szedve az emeleteket, a lesétált a lépcsőn, abban bízva, hogy mire leér, Andrews már hozza is az emberét.

A fültől-fülig terpeszkedő mosoly levakarhatatlan volt az arcáról, míg barna szemei veszettül csillogtak, mintha éppen megnyert volna valamiféle tombola főnyereményét. Haja tetszetős csigákban kunkorodott a vállain, a fejére egy zöld, bőkarimás kalapot aggatott. Sietős léptekkel száguldott az utcán, külsőleg hibátlan volt, a kényelmes szövetkabátjában, és a mocsárzöld prada csizmájában, a fekete chanel táskája pedig kedvtelve fityegett a kezén. Ilyen volt a tökéletes nő. Magabiztos, gyönyörű, előkelő, vékony, okos és persze ravasz.

Ez volt Blair Waldorf, bájosan vérfagyasztó önmaga.

So... never give up. I'm here

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, amiért eddig nem voltam/vagyok. Az életem teljesen felfordult, a jegyeim ugyan továbbra is elég egyhangúak (ötös, ötös hátán), viszont néhány osztálytársnőm elég szemétül bánt velem, és néha már legszívesebben az suliba sem mentem volna be emiatt - konkrétan a pokol volt iskolába járnom. Nem kell sajnálni, nem azért írom. Hanem mert ez a problémám már megoldódott. :) Elültettek, oda, ahol nem érhet baj, és ennek rendkívül örülök!

Szóval. Hamarosan újra lesznek fejezetek, légkésőbb karácsonyra tálalom a hetest - amiről még ötletem sincsen, hogy mi lesz benne, mert nem igazán ezen járt az agyam az utóbbi időben. Konkrétan letojtam, hogy mi van a bloggal. Viszont hamarosan publikálni fogom az ask.fm-em, ahol kérdezhettek tőlem a történettel/novelláimmal (mert az is lesz, hála a szerelmi bánatomnak) kapcsolatban. Ha minden igaz, tumblr.-t is fogtok kapni. :3

Mindenkinek szép hétvégét! - annak ellenére, hogy ez csak egy nyeszlett vasárnapot jelent.